A Javascript futtatási lehetőség nincs bekapcsolva böngészőjében, ezáltal az oldal korlátozottan tekinthető meg! Kérjük kapcsolja be!
Mezőberény Város - Felhívás

Hírek

Felhívás

Felhívjuk a tisztelt lakosság figyelmét, hogy a Hosszú-tó melletti geotermikus kút karbantartása hamarosan megkezdődik, ami a tó vízszintjének jelentős csökkenésével jár, ezért a tó jegén tartózkodni szigorúan tilos és életveszélyes!


Néptáncos jubileum a Magyar Kultúra Napján

A Berény Táncegyüttes 2017. január 21-én jubileumi műsorral és folkbállal ünnepelte fennállása 15. évfordulóját. Az Orlai Petrics Soma Kulturális Központ színháztermében a rendezvényt megnyitotta Siklósi István polgármester. Hangsúlyozta, hogy kettős évfordulót ünnepelnek, ugyanis az Ősberény Táncegyüttes 30 éve alakult, a Berény Táncegyüttes pedig 15 éve. A jubileumi műsorban fellépet az Ősberény Táncegyüttes, a Berény Táncegyüttes, illetve a Kisberényke, a Berecske és a Babica Táncegyüttes. A táncosokat a Suttyomba együttes kísérte. Az esemény a Magyar Kultúra Napja 2017 – rendezvénysorozat keretében tartották meg.  
 


Magyar Kultúra Napja magyar operettel

Az Orlai Petrics Soma Kulturális Központ felújított színháztermében – a Magyar Kultúra Napja alkalmából– az érdeklődők 2017. január 20-án este Kálmán Imre: Cirkuszhercegnő című kétfelvonásos operettjét láthatták a fővárosi Bulvárszínház előadásában.


Magyar Kultúra Napja Mezőberény - 2017

A Magyar Kultúra Napja 2017 programja az OPSKK-ban:


Mese és origami a Magyar Kultúra Napján

A Magyar Kultúra Napja 2017 rendezvénysorozat programjának összeállításakor a szervezők a legkisebbekre is gondoltak.

Az eredeti program szerint Mesélj nekem! - rendezvénysorozat keretében 2017. január 19-én Jeneiné Borzán Éva mesélt volna a gyerekeknek az Orlai Perics Soma Kulturális Központ Könyvtárában.


Körökről, egyletekről a Magyar Kultúra Napján

A Magyar Kultúra Napja 2017 rendezvénysorozat első eseményeként rendhagyó időpontra, 2017. január 18-ra, szerdára került a „Múzeumi esték” legújabb előadása.

Az Orlai Petrics Soma Kulturális Központ Muzeális Gyűjteményében dr. Bódán Zsolt, a Magyar Nemzeti Levéltár Békés Megyei Levéltára osztályvezetője Körök, egyletek, a civil társadalom története Békés megyében és Mezőberényben címmel tartott előadást.


Olvasókör 2017. január

A Mezőberényi Népfőiskola Alapítvány Olvasóköre tisztelettel várja az érdeklődőket 2017. január 23-án 17:30 órától kezdődő Olvasókör rendezvényére Mezőberény, Fortuna tér 8. sz. alá.

A hónap témája: Magyar Kultúra Napja


2016-2017. évi XXXV. Kispályás Labdarúgó Teremkupa

A 2016-2017. évi

XXXV. Kispályás Labdarúgó Teremkupa 8. forduló utáni eredménye

 


A gimnázium álláshirdetése

A Mezőberényi Petőfi Sándor Evangélikus Általános Iskola,

Gimnázium és Kollégium

tanítói állásokat hirdet

a 2017/2018. tanévben induló

első osztályai számára.


Lakossági tájékoztató

Égéstermék-elvezető (kémény) tisztításával és a tüzelő-, fűtő berendezések használatával kapcsolatos tájékoztatás.


AZ ALFÖLDVÍZ ZRT. RENDKÍVÜLI KÖZLEMÉNYE

A fagyás után a kiolvadás okoz gondot

Az elmúlt hét rendkívüli hideg időjárása után hirtelen érkezett meg az olvadás. Az ALFÖLDVÍZ Zrt. vízkitermeléssel foglalkozó szakemberei az elmúlt napokban olyan szintű vízfelhasználást tapasztaltak, amely meghaladta a legmelegebb nyári napok fogyasztását.


Álláspályázat

A Városi Humánsegítő és Szociális Szolgálat  a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet

Városi Humánsegítő és Szociális Szolgálat

védőnő

munkakör betöltésére.


Áramszünet 2017.01.18-19.

Az EDF DÉMÁSZ Hálózati Elosztó Kft. közcélú villamos hálózaton előre tervezett munkálatokat fog végezni, melyek időtartamában a villamosenergia-szolgáltatás szünetelni fog

2017. január 18-án 10:00 - 16:00 óra közötti időszakban az alábbi területeken:

Mezőberény

Galilei utca 1-21, 2-10;

Kodály Zoltán utca 1-17, 2-14/A;

Korona utca 15-17,8;

Szív utca 1, 4-16.

 

2017. január 19-én 10:00 - 16:00 óra közötti időszakban az alábbi területeken:

Mezőberény

Jeszenszky utca 1-7;

Luther Márton tér 1-3-3, 4-6/1;

Nagymester utca 13-17, 20-30;

Zamenhof utca 1-1/1, 2-2/A.


Újév köszöntő családi táncház

2017. január 20-án 16 órától Újév köszöntő családi táncházba várják az érdeklődőket a Magyarvégesi Óvodába (Mezőberény, Kálvin u. 2-4.).

 


FARSANGI RÖGTÖNZÉSEK improvizációs fesztivál

A Magyar Szín-Játékos Szövetség 2017. évben már tizennegyedik, a Féling Színház Békéscsabán nyolcadik alkalommal rendezi meg a „FARSANGI RÖGTÖNZÉSEK” improvizációs fesztivált 2017. január 28-án, szombaton 11 órakor (regisztráció 9:00 órától).

A rendezvényre diák (középiskolás korosztály) és felnőtt színjátszók jelentkezését várjuk határainkon innen és túlról is.


Csendes megemlékezés az elhurcoltakért

A málenkij robotos emlékműnél 2017. január 6-án este 5 órakor gyertyát gyújtunk. Csendes megemlékezés az elhurcoltakért. Ha valaki akkor nem ér rá, a nap folyamán bármikor letehet egy gyertyát vagy mécsest a kerítésnél, este betesszük az emlékműhöz. Mindenkit szeretettel vár a Mezőberényi Német Hagyományápoló Egyesület, aki együtt érez a 71 évvel ezelőtti tragédia áldozataival és hozzátartozóikkal.

 

 


A Berény Táncegyüttes jubileumi műsora


A cirkuszhercegnő - operett két felvonásban