Történet
Mezőberény története
Mezőberény területén a Körösök völgyének vízjárta helyein már több ezer évvel ezelőtt megtelepült az ember, az ármentes terepeken és földhátakon.
Az új kőkortól a honfoglalásig számos erre utaló leletet találtak a régészek. A magyarság letelepedésével új korszak kezdődött a település történetében, hiszen ebben az időszakban alakult ki a későbbi Berény nevű Árpád kori falu.
Berény történetét a helytörténészek három korszakra osztják. A Berény név eredetét többféleképpen is magyarázzák. Az látszik legvalószínűbbnek, hogy a Berény szó törzsi név, talán besenyő vagy kabar eredetű. Az ország területén mindenesetre 14 Berény nevű település található, ami a fenti magyarázatot igazolja.
A falu a tatárjárás alatt feltehetően elpusztult. Berend fia Márton, aki Békési várispán volt, telepíti újra az elnéptelenedett települést. Oklevélben 1347-ben említik először a békési uradalom birtokaként. Berény az oklevél keletkezésének időszakában a középkori Békés vármegye aprófalvas rendszerének szerves része. Jelentős hely lehetett, két faluból állt, temploma kőből épült. A XIV. század végén Berény a gyulai uradalomhoz tartozott, és királyi adományként többször is gazdát cserélt. Jelentősebb birtokosai között megemlíthetők a Losonczy, a Maróti családok, Corvin János és Brandenburgi György őrgróf. A megyei nemesek 1514 - 1517 között itt tartották a vármegyegyűléseket. A korabeli Berény lakói uradalmi jobbágyok. A földművelés és az állattartás volt a megélhetésük fő forrása, emellett az uradalom részére teljesítették a kötelező jobbágyterheket is.
Mohács után 40 évvel a törökök 1566-ban elfoglalták Gyulát, ettől az időszaktól kezdve Berény a Gyulai Szandzsák alá tartozott egészen elnéptelenedéséig. A 15 éves háború időszakában 1596-ban a tatár seregek Berényt is feldúlták. Az 1600-as évek közepén a falu lakói többször megpróbáltak visszatérni, de az 1680-as években az állandósuló hadműveletek miatt hosszú időre lakatlanná vált a település.
A második Berény
A település történetének egy rövid, de fontos időszaka játszódott le 1702-1709 között. A harcokat követően 1702-ben az elűzött lakosok visszatértek az elhagyott falujukba. 26 család Dályi János lelkész vezetésével megalapította a második Berényt. Veremházakban laktak, sövényfalú, sárral tapasztott templomot építettek, majd harangot öntöttek és elkészítették a község pecsétjét. Az a régi pecsét lett a későbbi, és a ma is használatos címer alapja. Mindez elszántságukat jelzi, nem rajtuk múlt, hogy a megújuló település a Rákóczi-szabadságharc alatt újra lakatlanná vált (1709-től - 1723-ig).
Az újratelepítés
Az 1720-as években Békés és Csanád megye a Harruckern család tulajdonába került. Ekkor kezdődött az elnéptelenedett vidék tudatos benépesítése báró Harruckern János György vezetésével. Az elhagyott falvak egy részébe visszatért az elmenekült lakosság. Más települések, így Mezőberény is szervezett telepítési akció során éledt újra. Az első telepesek szlovákok voltak, 1723-ban Madarász András vezetésével érkeztek felvidéki megyékből és az Alföld északi területéről. Őket 1725-ben német telepesek követték, főként Württenbergből, Svábföldről és Magyarország nyugati megyéiből. A magyar családok 1731-ben a környező falvakból és a szomszédos megyékből költöztek a településre. A betelepülés a 18. század közepéig folytatódott. A népesség gyorsan növekedett, az 1700-as évek végére elérte az 5. 000 főt. A lakosság etnikai megoszlása a következőképpen alakult: szlovák 44,5%, német 34,1%, magyar 21,4%. Ez az arány a 19. század közepéig megmaradt. A magyarság kisebb létszáma ellenére is fontos szerepet töltött be a közösség életében, hiszen döntő jelentősége volt a táj és vidék helyneveinek megőrzésében, átadásában. A letelepült lakosság három lakókörzetben egymástól elkülönülten helyezkedett el. Mindhárom népcsoport a protestáns felekezethez tartozott, ez egyik alapja volt a későbbi békés egymás mellett élésnek, egymás elfogadásának. A szlovákok a település északi részén laktak, a németek a település közepén, míg a magyarok a déli területén. A három részre osztott települést úgynevezett gátak választották el egymástól, így volt tót gát, német gát, magyar gát. A háromnyelvű népesség a XIX. század végéig szigorúan elkülönülten élt. Az elkülönülést jól tükrözik még a magyar rész, tót rész vagy a német rész elnevezések is.
Mindegyik közösség felépítette saját templomát. Az így létrejött terek körül alakult ki a sajátos háromközpontú település-szerkezet. Berény a háromközpontúságot - főként kultúrálisan - a XX. század közepéig megőrizte. A közigazgatás és a kereskedelem tényleges központja a német részen található Kossuth tér az elöljárósággal és a nagyobb üzletekkel. A heti vásárokat is itt tartották. A belterület a XVIII. század végén, a XIX. század elején nyerte el jellegzetes arculatát, ekkorra alakult ki a ma is meglévő utcahálózata. Ebben az időszakban már szabályozták a házak építését, az utcák kialakítását, így a hármas tagoltság ellenére is egy egységes település jött létre. Ekkor épültek a település képét meghatározó templomok, elsőként 1789-ben a német evangélikus templom barokk stílusban, 1797-ben a szlovák evangélikus templom barokk stílusban, majd legvégül 1804-ben késő barokk stílusban a magyar református templom. Az 1800-as évek első éveiben épült a copf stílusú Wenckheim kastély, ugyanekkor egyre tekintélyesebb házak is épültek, amit a korabeli írások is igazolnak. Sajnos ezekből az épületekből egy sem maradt meg.
A külterület a XVIII. század végére nyerte el végleges arányait. A kelet-nyugati irányban fekvő nagy kiterjedésű határ 15.000 hektárnyi területen feküdt. A határ használatát nagyban meghatározták a földrajzi adottságok. A Körösök közének vízjárta területein állattartást folytattak, míg az ármentes területeken nagyobb arányú földművelést. A község kertjei a belterülettől nyugatra az ókerti határrészben területek el. Berény népessége a XIX. században rohamosan növekedett, 1852-ben már 8.597 fő volt. Jelentősen megnőtt az iparosok száma, 1828-ban 108 fő, ezzel az ötödik helyet foglalta el a megyében. A mesterek száma 209 fő volt 1856-ban. Ebben az időszakban két céh alakult, gazdasági- és társadalmi fejlettségét tekintve 5-6. helyet foglalt el a megye helységei között.
A kulturális élet a XIX. században
Berényben volt a megye első evangélikus gimnáziuma 1802 -1834 között, igazgatója korának egyik művelt személyisége, Skolka András. A Wenckheim kastélyban néhány évig leánynevelő intézet működött, amit Festetich Vincéné vezetett.1838- 1840 között Szendrey Júlia is az intézet tanulója volt. Petőfi Sándor is sok szállal kötődött Berényhez. Baráti és rokoni szálak fűzték Orlai Petrics Somához, a magyar történelmi festészet jeles alakjához. Petőfi több alkalommal is járt Mezőberényben és a Petrics család vendégszerető házában szállt meg. Orlai többször is megfestette itt a költő portréját. A költő Mezőberényből indult Bem seregébe, hogy beteljesítse küldetését. Ekkor írta utolsó versét a "Szörnyű időt". A költő emlékét a Körös-partján emlékoszlop, a városháza falán dombormű, róla elnevezett intézmények és utcanév őrzi. A Petőfi Művelődési Központ melletti parkban áll Petőfi egész alakos bronz szobra, ifj. Szabó István alkotása.
A kis mezőváros a polgárosodás útján
A polgárosodás alapja a jobbágyság felszabadítása volt, amely nem történhetett volna meg az 1848-1849-es szabadságharc és forradalom eredményei nélkül. A szabadságharcban a berényiek is részt vettek, 968 fős nemzetőrséget állítottak, és a hadsereg élelmezésében is közreműködtek. A szabadságharc elbukott ugyan, de szellemisége elevenen élt tovább a berényi nép emlékezetében.
A jobbágyfelszabadítást követően a föld paraszti tulajdonba kerülésével megváltozott a parasztság helyzete, hiszen nagyobb lett érdekeltsége a gazdálkodásban. Az ármentesítésekkel jelentősen megnőttek a termőterületek, 1862-1895 között a szántóterület aránya 47%-ról 80%-ra nőtt, a legelő területek ennek arányában csökkentek.
A dualizmus korában lendületes fejlődés vette kezdetét. Az egyre intenzívebbé váló földművelés és az istállózó állattenyésztés egy korszerűbb gazdálkodás alapjául szolgált. A nagy kiterjedésű határban létrejött a tanyás szervezetű gazdaság, 1910-ig több mint 1.000 tanya épült. A lakosság 25 %-a tanyasi lakos lett. Társadalmi- és gazdasági hatások következtében az életmódban is gyökeres változások következtek be. A népesség jelentősen növekedett az 1900-as évek elejére, elérte a 13.000 főt. A parasztság tovább rétegződött. Berényben a nagygazdák mellett a középparasztság határozta meg a közösség gazdasági,- társadalmi- és kultúrális életét. A kézműves ipar mellett az iparosodás is megindult 1890-ben. Ekkor 287 a mesterek száma, mellettük megjelentek a tőkés vállalkozások is. Téglagyárak, gőzmalmok és szövőüzem is működött már a 1900-as évek elején. A népesség 14%-a élt ipari tevékenységből, így a megyei rangsorban a 4. helyet foglalta el. 1858-ban megindult a vasúti közlekedés, 1872-től országos vásártartási jogot kapott Mezőberény, ami városi jogállást feltételez. A megszerzett privilégium alapján használta a település a városnevet.
A századfordulón nyerte el a település jellegzetes kis mezővárosi arculatát. Ekkor épültek a nagyobb középületek, 1887-ben a Magyar Király Szálló, 1901-ben a városháza, amely neoklasszicista stílusban épült. Ebben az időszakban épült több emeletes magánház, 1886-ban a katolikus templom és 1905-ben a polgári iskola. A lakóépületeken megjelent historizáló polgári ízlés és a zárt sorú beépítés meghatározó eleme lett a városközpont utcaképének. A lendületes fejlődést az I. világháború és azt követő gazdasági válság törte meg. Az I. világháború idején a település lélekszáma már meghaladta a 14.000 főt. A háború súlyos veszteségeket okozott Mezőberénynek is, 570 férfi esett el a különböző háborús hadszíntereken. Nekik állít emléket a városháza előtt 1928-ban felállított világháborús emlékmű.
Tisztelt Látogató!
