A "Leg a Láb" Alapfokú Művészeti Iskola diákjai és a Berény Táncegyüttes tagjai a közelmúltban két versenyen is megmérettették tánctudásukat. Horgoson és Dévaványán jártak, ahonnan fényes sikerekkel tértek haza.
Ingyenes Kerékpár-gravírozás
A kerékpár vázszerkezetébe egy kódot gravíroznak, amely rendőrségi nyilvántartásba kerül. A tulajdonos egy igazoló lapot kap saját és a kerékpárja adataival, illetve a kerékpáron matricával jelölik a nyilvántartásba vételt.
Erdélyi Körök Országos Szövetségének közgyűlése
2015. május 2-án a mezőberényi Városháza adott otthont az Erdélyi Körök Országos Szövetsége közgyűlésének. Házigazda a Mezőberényi Erdély Kör volt, Kajlik Péter elnök szervezésében. A Városháza dísztermében a Himnusz eléneklése után Fejér Sándor evangélikus lelkész adott áldást, Siklósi István polgármester köszöntötte a Mezőberénybe látogatókat, majd Dr. Szekeres Sándor, az EKOSZ elnöke vezetésével kezdték meg a tanácskozást. A körök vezetői egy éves beszámolójukat ismertették a jelenlévőkkel és az Átalvető folyóiratról is szó esett.
Horgász tanfolyam és vizsga
Horgásztanfolyam, horgászvizsga
.jpg)
Civileket köszöntöttek a Városházán
Mezőberény Város Önkormányzata második éve rendezte meg a város civilszervezet vezetőinek, képviselőinek újévi köszöntését 2015. január 30-án a „Civilekkel a civilekért” mottó jegyében. A meghívottak a város életében, elsősorban kulturális, sport, szociális területen, közösségépítőként, az önkéntesség jegyében meghatározó szerepet töltenek be.
A rendezvényt megtisztelte Závogyán Magdolna a Nemzeti Művelődési Intézet főigazgatója, Pocsajiné Fábián Magdolna a Közösségfejlesztők Békés Megyei Egyesületének titkára, Dombi Ildikó a Nemzeti Művelődési Intézet főosztályvezetője és Kocsis Klára az intézet Békés Megyei Irodájának vezetője is.
Az alkotó ember sikerélménye
A hímzés többet ér, mint a nyugtató
- A civilek fontos szerepet töltenek be a város életében, gyarapítják annak értékeit, illetve a tudásukat tovább adják az utókornak - hangsúlyozta Siklósi István polgármester 2014. augusztus 15-én Mezőberényben az Orlai Petrics Soma Kulturális Központban, ahol köszöntötte a Díszítőművészeti Szakkör kiállításának megnyitójára összegyűlteket.
Civil Közösségfejlesztő Szakmai Műhely
Tisztelettel meghívjuk
Közösségfejlesztő Szakmai Műhelyünkre,
amelyet a Közösségfejlesztők Békés Megyei Egyesületével
partnerségben szervezünk.
Helyszín: Civil Fejlesztő Központ 5650 Mezőberény Békési út 3.
Időpont: 2014. március 10. 17.00 óra
Tűzoltó barátságok
Várakozással, készülődéssel teli napok voltak előttünk. Augusztus 17-én megérkeztek vendégeink, testvérvárosunkból Szovátáról. A fiúk négyen érkeztek, mind önkéntes tűzoltók. Lelkesen nekivágtunk a hosszú hétvégének.
Civilek egymás közt
Civilek egymás közt címmel szervezett tájékoztatón vettek részt helyi, térségi civil szervezetek képviselői, intézmények vezetői az Orlai Petrics Soma Kulturális Központban 2013. március 1-jén 10.00 órától.





Tisztelt Látogató!

