"O.P.S.K.M.M." által kibocsátott hírek
A Csillag Musical Társulat énekesei 2020. augusztus 1-én retro műsorukkal szórakoztatták a közönséget a Művelődési Központ színpadán.
Tánc-fény-játék
Tánc-fény-játék címmel 2020. július 31-én közös mozgásra és közös hajtogatásra hívták a Kossuth téri szökőkúthoz a szervezők az érdeklődőket. A Social Dance Projekt táncosai előbb salsa és bachata bemutatót tartottak, majd a vállalkozó kedvűek kis is próbálhatták mozgásos ügyességüket.
VII. Szalai Barna Emléktorna
A Retro műsor új időpontja
Tánc-fény-játék
Instant család – filmklub
Megemlékezés a roma holokausztról
Megyei szövőtábor Mezőberényben
A Békés Megyei Népművészeti Egyesület takács OKJ-s csoportja tábora kezdődött el 2020. július 13-án, és a tábor július 18. szombat délutánig tart a Berényi Textil Kft. szövőműhelyében. A két éves képzés elméleti és gyakorlati részből tevődik össze. A hallgatók hétvégeken a gyakorlati oktatást itt kapják meg.
Hímzők sikere
Az OPSKMM Díszítőművészeti Köre – a hagyományos kategóriában – első helyezést ért el Mezőkövesden a VII. Százrózsás Pályázaton szentistváni lepedővég, valamint a cserépfalusi szálánvarrott mintával, illetve Kovács Józsefné különdíjban részesült.
A Kárpát-medence táncai a Duna Művészegyüttestől
A Duna Művészegyüttes 2020. június 8-án – elsősorban gyerekek részére –„Kis magyar táncrajz” címmel rendhagyó néprajzi órát tartott a Művelődési Központban. Az együttes táncosai Kárpát-medence néptáncait, népviseleteit mutatták be.