Történelmi pillanat tanúi lehettek mindazok, akik 2025. november 7-én 9 óra 11 perckor jelen voltak a Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium, Kollégium és Általános Iskola 105-ös termében, ahol a diákok – Csirmaz Sándor tanár vezetésével – rádiókapcsolatot létesíttek a Nemzetközi Űrállomáson (ISS) szolgáló amerikai űrhajóssal, Jonny Kimmel. Ez az esemény Magyarországon elsőként valósult meg iskolai környezetben.
Halottak-napi megemlékezés
A város önkormányzata és az Orlai ház 2025. november 1-jén – halottak napja alkalmából – az I. és II. világháborúban elesettek, a Szovjetunióba elhurcoltak és ott elhunyt polgári áldozatokra emlékezett a városháza előtti hősi emlékműnél.
IV. Tök Jó Buli
A Mezőberény Értékeiért Polgári Együttműködés Egyesület – más civil szervezetek és önkéntesek bevonásával – családok és gyerekek számára 2025. október 31-én tartotta meg a IV. Tök Jó Bulit.
Elismerés Körösi Mihálynak
Mezőberény Város Önkormányzata és az Orlai ház 2025. október 23-án tartotta megemlékezését az ’56-os forradalom és szabadságharc 69. évfordulójáról az ’56-os emléktéren. Ezt követően a Városházán Körösi Mihály volt alpolgármester, helytörténész, nyugalmazott pedagógus – ünnepi testületi ülés keretében – „Mezőberényért” kitüntető címet vett át.
Amatőr alkotók kiállítása
A Városháza aulájában 2025. október 22-én nyílt meg azoknak az amatőr alkotóknak a kiállítása, akik augusztusban a két napos tábor során együtt tevékenykedtek a Madarász Lovastanyán, most az ott született műveiket mutatták be.
Rendőrségi felhívás – hasznos ismeretek időseknek
Minden életkornak, így az időskornak is vannak olyan sajátosságai, melyek hatással lehetnek a közlekedésbiztonságra.

Halottak napi megemlékezés
Megemlékezés és ünnepi testületi ülés
Séta rózsaszín léggömbökkel
A Magyar Rákellenes Liga Mezőberényi Alapszervezete és Mezőberény Város Önkormányzata 2025. október 12-én tartotta meg hagyományos mellrák elleni sétáját.
Az állattartás felelősség – a rendőrség hírlevele













Tisztelt Látogató!

