"Önkormányzat" által kibocsátott hírek
A Mezőberényi Szlovákok Szervezete és a Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat a mezőberényi három történelmi egyház négy gyülekezetének szolgálatával 12. alkalommal rendezi meg az adventi gyertyagyújtást. Ebben az évben a hagyományos, közös várakozás helyett csak a helyi tv és a KTV stúdió Mezőberény YouTube csatornáján követhető végig a gyülekezetek adventi szolgálata és gyertyagyújtása.
Advent harmadik vasárnapja: 2020. december 13. 19.00 óra
A harmadik gyertyagyújtásra a Római Katolikus Egyházközség szolgálatával kerül sor.
Rangos elismerés a Magyarvégesi Óvodának
Az EMMI Kultúráért Felelős Államtitkársága 2020-ban is meghirdette Kincses Kultúróvoda pályázatát, mellyel kiemelten a hagyományápolás és a népi és kortárs kultúra gyermek-közeli közvetítését támogatja.
Maszkhasználat helyi szabályai
Tisztelt Lakosság!
A veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések maszkhasználatra vonatkozó helyi szabályairól szóló 26/2020.(XI.11.) önkormányzati rendelet hatálya 2021. január 11-ig meghosszabbításra került.
2020. december 5. Mezőberény
Maszkhasználat helyi szabályainak módosulása
Tisztelt Lakosság!
2020. december 5. naptól a veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések második üteméről szóló 484/2020. (XI.10.) Korm. rendeletben meghatározott módon kötelező maszkot viselni Mezőberény belterületén minden üzlet, vendéglátóhely, szálláshely, szolgáltató, nevelési és oktatási intézmény, egészségügyi és szociális intézmény, gyógyszertár, pénzintézet, posta, nemzeti dohánybolt, lottózó, közigazgatási szerv bejáratától számított 10 méteres körzetben, valamint a piac és vásárcsarnok, buszmegálló teljes területén.
2. adventi gyertyagyújtás
A Mezőberényi Szlovákok Szervezete és a Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat a mezőberényi három történelmi egyház négy gyülekezetének szolgálatával 12. alkalommal rendezi meg az adventi gyertyagyújtást. Ebben az évben a hagyományos, közös várakozás helyett csak a helyi tv és a KTV stúdió Mezőberény YouTube csatornáján követhető végig a gyülekezetek adventi szolgálata és gyertyagyújtása.
Advent második vasárnapja: 2020. december 06. 19.00 óra
A második gyertyagyújtásra a Református Egyházközség szolgálatával kerül sor.
Képviselő-testület 2021. évi munkatervéhez javaslatkérés
Mezőberény Város Önkormányzati Képviselő-testületének 57/2012.(XII.27.) önkormányzati rendeletével megállapított Szervezeti és Működési Szabályzata 24. § értelmében a lakosságnak, a városban működő gazdálkodó szervezeteknek és intézményeknek, valamint társadalmi szervezeteknek lehetősége van a Képviselő-testület 2021. évi munkatervére javaslatot tenni.
Felajánlások az ünnepre készülve
Áramszünet
Az NKM Áramhálózati Kft. tájékoztatása alapján hálózati munkák miatt áramszünet várható Mezőberényben
2020. december 10-én és december 11-én 08:00 - 14:00 óra közötti időszakban az alábbi területeken:
Árpád utca 51-55;
Juhász Gyula utca 1;
Kossuth Lajos tér 2;
Teleki utca 1-3,4-8;
Vásártér utca 1-11,4-14;
Vasút 8;
56-os emléktér 1.
Ady Endre utca 1-39,2-120;
Békési út 1-41,4-36;
Csabai út 1-23,2-46;
Gyóni Géza utca 1-65,2-68;
József Attila utca 1-23,2-10;
Petőfi Sándor út 9-11-55,2-54;
Puskin utca 31-51,34-58;
Tavasz utca 1-19,2-18 /B;
Vadász utca 1 /1-17/A,2-20.
1. adventi gyertyagyújtás
A Mezőberényi Szlovákok Szervezete, a Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat és a mezőberényi három történelmi egyház négy gyülekezetének szolgálatával 12. alkalommal rendezi meg az adventi gyertyagyújtást. Ebben az évben a hagyományos, közös várakozás helyett csak a helyi tv és a YouTube csatornán követhető végig a gyülekezetek adventi szolgálata és gyertyagyújtása.
Advent első vasárnapja: 2020. november 29. 19.00 óra
Az első gyertyagyújtásra az I. ker. Evangélikus (Német) Egyházközség szolgálatával kerül sor.