"Önkormányzat" által kibocsátott hírek
Lassan már hagyománnyá válik, hogy a mezőberényi csapat első a Gronau-Epeben rendezett nemzetközi utánpótlás tornán. Az U 13 korosztály minden mérkőzését megnyerve, 25-1-es gólkülönbséggel végzett az élen.
Mezőberényi Női Focisuli és Szabadidős SE rendezvénye
A Mezőberényi Női Focisuli és Szabadidős SE 2014. június 28-án tartotta meg az első tornáját.
Párakapu
Párakapu a Muzeális Gyűjtemény előtt
Magyarországi Szlovákok Napja
2014. július 5-én az Országos Szlovák Önkormányzat, a Kesztölci Szlovák Önkormányzat és Kesztölc Község Önkormányzata szervezésében rendezték meg a MAGYARORSZÁGI SZLOVÁKOK NAPJÁT. A mezőberényi szlovákságot Borgula Györgyné vezetésével a Mezőberényi Szlovákok Szervezetének delegációja képviselte.
Berény utónevű települések találkozója
2014. július 5-én - szombaton - Karancsberényben rendezték a Berény utónevű települések 19. találkozóját. A színvonalas kulturális programok mellett az eddigi laza szövetséget jogi személyiséggé alakították, létrehozva a "Berény utónevű Települések Szövetsége Egyesület"-et.
Kézműves foglalkozások
A Mezőberényi Népfőiskola Alapítvány 2014. július és augusztus hónapban minden csütörtökön kézműves foglalkozást tart.
Hálaadó istentisztelet a Mezőberényi Református Egyházközségnél
2014. június 29-én ünnepi hálaadó istentiszteletet tartottak a Mezőberényi Református Egyházközségnél a templom fennállásának 210. évfordulója, valamint a 2011 és 2014 között elvégzett teljes felújítása alkalmából.
Körös Körül
Megjelent a KÖRÖS KÖRÜL c. hírlevél júniusi száma.
2014. június 16-i és 17-i szúnyoggyérítés eredménye
Betyó János szúnyoggyérítési szakértő igazolása a 2014. június 16-án és 17-én elvégzett első légi és földi kémiai kezelés hatékonyságáról
Magyar Honvédség felhívása
A Magyar Honvédség pályakezdők, álláskeresők jelentkezését várja szerződéses katonai szolgálatra.