2019 februárjában Mezőberény Város Óvodai Intézményében, a Barangoló Csűrdöngölő Vándortáncház keretein belül két élőzenés, néptáncos - néptáncpedagógus által vezetett táncház is megvalósult. A rendezvénysorozat e két programja a Békés Megyei Néptáncosok Szövetsége Közhasznú Egyesület együttműködő segítségével jöhetett létre, intézményünk két óvodájában, a Nefelejcs és a Magyarvégesi Óvodában, a két óvoda nevelőtestületéből alakult Hagyományápoló Munkaközösség kezdeményezésére.
MVÓI nyílt napok
Mezőberény Város Óvodai Intézménye óvodáiba 2019. április 16-án és 17-én nyílt napra várják az érdeklődőket.
Bölcsődei nyílt napok
A bölcsődében 2019. április 8-án, 9-én nyílt napok.
2019. évi "Giliceváró" beiskolázási rendezvények
A Mezőberényi Petőfi Sándor Evangélikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium szeretettel hívja és várja az érdeklődő szülőket és gyermekeiket "Giliceváró" beiskolázási rendezvényeire.
Megújult a Petőfi úti iskolaépület
A Gyulai Tankerülti Központ sikeres pályázata eredményeként 60,6 millió forintból megújult a Mezőberényi Általános Iskola Petőfi úti székhelye. A projekt befejezése alkalmából az átadó ünnepséget 2018. november 23-án tartották.
Nevelés nélküli munkanap az óvodapedagógusoknak
Az OPSKMM és a Mezőberény Város Óvodai Intézménye együttműködése keretében 2018. október 13-án nevelés nélküli munkanapjuk volt az óvodapedagógusoknak a Muzeális Gyűjteményben.
Vászon-és gyapjúszövő szakkör
A pedagógusokat köszöntötték
A Művelődési Központ színháztermében 2018. június 4-án a pedagógusnap alkalmából Siklósi István polgármester és Teleki-Szávai Krisztina tankerületi igazgató köszöntötte a város pedagógusait.
Szövő szakkör
A Katicabogár Evangélikus Óvoda beiratkozási ideje









Tisztelt Látogató!

