A Javascript futtatási lehetőség nincs bekapcsolva böngészőjében, ezáltal az oldal korlátozottan tekinthető meg! Kérjük kapcsolja be!
Mezőberény Város

Hírek a(z) "Városházi hírek" kategoriában

Tizenötezer lakos ügyintézése vált kényelmesebbé
Létrehozva: 2016-10-20 13:18:12
Szerző: PmH. Titk.

A mezőberényi kormányablakot 2016. október 20-án ünnepélyes keretek között adták át. A nemzeti színű szalag átvágása előtt dr. Csarnai Judit, a járási hivatal vezetője azt hangsúlyozta, az országban ez az egyetlen kormányablak, amelynek a kialakítását az önkormányzat finanszírozta.



Közfoglalkoztatási kiállítás
Létrehozva: 2016-09-09 10:45:17
Szerző: PmH. Titk.

Mezőberény közmunka programja is bemutatkozott a kiállításon

2016. szeptember 8-án a békéscsabai Szent István téren az 56 önkormányzat között Mezőberény is bemutatkozott a közfoglalkoztatási kiállításon.
"A rendezvény célja volt, hogy a járási startmunka program keretében szervezett közfoglalkoztatás értékeit bemutathassuk, illetve, hogy a települések megismerhessék egymás eredményeit, jó gyakorlatait" — fogalmazott köszöntőjében Gajda Róbert a Békés Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott.



Polgármesteri köszönő levél
Létrehozva: 2016-08-31 14:19:08
Szerző: PmH. Titk.

Siklósi István polgármester köszönő levelet írt a XX. Berényi Napok sikeres megrendezésében közreműködőknek.

 



Díszpolgári címeket adtak át
Létrehozva: 2016-08-20 16:24:02
Szerző: PmH. Titk.

A XX. Berényi Napok keretében augusztus 20-án, a városházán ünnepi testületi ülésen adták át „Mezőberény Város Díszpolgára” kitüntető címet Otto Lohle-nak és Perényi Jánosnak.



Tappe Kft. tájékoztatója
Létrehozva: 2016-07-21 08:34:26
Szerző: PmH. Titk.

A Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a TAPPE Hulladékgazdálkodási, Köztisztasági, Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaságot jelölte ki 2016. január 1. napjától Mezőberény településen a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás ideiglenes ellátására.

A kirendelő határozat szerint a szolgáltatási díjakra az ideiglenes ellátásra kötelezett közszolgáltató a jogosult, alanyi jogon állítja ki a közszolgáltatási számlákat és szedi be a határozatban szereplő közszolgáltatási díjakat.



Nyitott terek Helyi Közösség
Létrehozva: 2016-06-24 13:04:36
Szerző: PmH. Titk.

A TOP CLLD elnevezésű EU-s kiírás keretében a május 19- én megalakult „Nyitott terek" Helyi Akciócsoport elkezdte a város helyi fejlesztési stratégiájának közösségi módszertan alapján való megtervezését.



Megőrzendő értékeink a diákfotós szemével
Létrehozva: 2016-05-27 09:53:54
Szerző: PmH. Titk.

Mezőberény Város Önkormányzata  nyilvános fotópályázatot hirdetett Gúta és Mezőberény települések iskolái számára „Közös Értékeink ITT és OTT! Értékgyűjtő munka Gútán és Mezőberényben” címmel. A gútai eredményhirdetés után 2016. május 26-án kihirdették a mezőberényi díjazottakat is.



Sajtótájékoztató a Mezőberényi Kormányablak kivitelezéséről
Létrehozva: 2016-05-26 12:43:00
Szerző: PmH. Titk.

A Mezőberényi Kormányablak kivitelezéséről, a megvalósítás ütemezéséről Dankó Béla országgyűlési képviselő, Gajda Róbert, a Békés Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja, dr. Csarnai Judit, a Békési Járási Hivatal hivatalvezetője és Siklósi István Mezőberény város polgármestere tartott sajtótájékoztatót 2016. május 26-án a Városháza dísztermében.



Ballagók fogadása a mezőberényi Városházán
Létrehozva: 2016-05-02 08:33:37
Szerző: PmH. Titk.

2016. április 29-én Siklósi István polgármester fogadta a Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium ballagó diákjait és osztályfőnökeiket.



Dankó Béla országgyűlési képviselő Mezőberényben
Létrehozva: 2016-03-10 10:09:47
Szerző: PmH. Titk.

Dankó Béla Mezőberény Város országgyűlési képviselője fogadóórát tartott 2016. március 9-én a Városháza nagytermében. A fogadóórán megjelentek választ kaphattak kérdéseikre és aktuális problémáikat is felvethették. A Képviselő Úr interjút adott a helyi KTV Stúdiónak és nőnap alkalmából köszöntötte a hivatal nő dolgozóit. Az esti órákban részt vett a Városi Nyugdíjas Klub és a Magyar Rákellenes Liga mezőberényi alapszervezete által rendezett nőnapi programon az OPSKK-ban, ahol apró ajándékkal köszöntötte a jelenlévő hölgyeket. Mezőberényi látogatása során tárgyalt Siklósi István polgármesterrel és meglátogatott két mezőberényi üzemet is.