2024. június 21-22. között Szolnokon zajlott a II. Ifjúsági és U23-as Válogató Verseny.
Az Illusion OPEN - I. Botforgató Fesztivál
2024. 05.25. – Gyöngyös
A rendezvény pozitív összetartás jegyében került megrendezésre a Magyar Twirling Szövetség és Magyar Majorette Szervezetek Szövetsége együttműködésével. Az esemény a botforgatás szeretetének ünnepléséről szólt.
Maraton Magyar Bajnokságon jártak a kajakosok
2024. május 17-19. között Győrben zajlott a Kadler Gusztáv Maraton Magyar Bajnokság. Az országos viadalon 87 egyesület több mint kétezer versenyzője állt rajthoz a Mosoni-Dunán. A KSI Gyomaendrőd csapatát a mezőberényi Konyecsni Milán, Tóth Kinga, Pál Gábor és Zámbori Zsolt is erősítette.
Már két leány kosárlabdacsapat az országos döntőn
Országos döntőbe jutott a Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium IV. korcsoportos leány kosárlabda csapata a Diákolimpián.
Április 26-án Mezőberényben játszották a Diákolimpia IV. korcsoportos leány kosárlabda csapatának országos elődöntőjét. A megyei első hazaiak kellemes meglepetésre, a vártnál sokkal könnyebben szerezték meg az első helyet, így bejutottak az ország legjobb 8 csapata közé. A döntőket május 24-26. között Hódmezővásárhelyen rendezik meg.
Gratulálunk a kosaras lányoknak
Korábban számot adtunk arról, hogy Mezőberényből a Mezőberényi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium, Kollégium és Általános Iskola 2 leány kosárlabda csapata is Békés vármegyei elsőséget szerzett! A IV. korcsoportos csapatok döntőjére Gyulán került sor 2024. március 12-én. A nevezett 9 csapat közül az iskola diákjai végig megőrizték veretlenségüket. Az elődöntőkben 3-szor, a megyei négyes döntőn 2-szer győztek.
A tenisz club idei eredményei
A Szalai Barna Tenisz Club december 8-án tartotta meg éves közgyűlését, itt Szűcs Krisztián elnök számolt be az esztendő eredményeiről. Ezt közöljük.
Szezonzáró eredmények a kajakosoknál
2023. szeptember 23-án zajlott a szezon utolsó megmérettetése, a Nagy Zoltán Emlékverseny Szolnokon, melyen a KSI Gyomaendrőd mezőberényi versenyzői szépen szerepeltek:
Fantasztikus eredmények az ORV-n
Az idén szeptember 7-10. között a lengyelországi Poznan városában rendezték meg az Olimpiai Reménységek Versenyét a Máltai tavon. A viadalon 42 ország képviseltette magát, többek között 69 fős csapatával Magyarország. A 15-17 éves kajakos és kenus versenyzők az idén is kiválóan szerepeltek, hiszen 50 éremmel (22 arany, 18 ezüst, 10 bronz) magabiztosan megnyerték az éremtáblázatot.
Legyél te is MAZSORETT Mezőberényben!
Tartásjavító edzés












Tisztelt Látogató!

