A Javascript futtatási lehetőség nincs bekapcsolva böngészőjében, ezáltal az oldal korlátozottan tekinthető meg! Kérjük kapcsolja be!
Mezőberény Város

Hírek

Múzeumi esték – ipari és műszaki megoldások


Petőfi mezőberényi színpadon

Mezőberény idén ünnepli újratelepülése 300. évfordulóját, ugyanakkor emellett hangsúlyt fektet a Petőfi 200-ra is. A költőről 1954-ben írt színművet Németh László „Petőfi Mezőberényben” címmel. A város kezdeményezésére – a Petőfi-emlékév tiszteletére – a darabot a Színitanház, az Ifjúsági és Gyermekszínházi Alapítvány, az Orlai ház és a Békéscsabai Jókai Színház közösen állítja színpadra. A bemutatót április 11-én a kulturális intézmény színháztermében tartják. Ebből az alkalomból március 3-án a városházára sajtótájékoztatóra hívták az újságírókat.

 


Városi majális


Az autizmus világnapja

Az autizmus világnapjának március 31-én az Orlai ház adott otthont, a rendezvényt az Fogjunk Össze Közhasznú Egyesület és az intézmény közösen szervezte.

 


Tésztakészítés közkívánatra

„A tésztakészítés fortélyai” című rendezvénysorozatunk első alkalmát a karácsonyi ünnepek előtt, 2022. december 14-én tartottuk meg, hogy a háziasszonyok már saját készítésű száraztésztából főzhessék az ünnepi ebédet. Közkívánatra a húsvéti ünnepek előtt, 2023. március 31-én az Orlai ház megtartotta a második alkalmat. A résztvevőknek a különböző tészták gyúrásához, nyújtásához, sodrásához Kondász Gabriella adott tanácsot.  

 


Kézművesség a mindennapjainkban – 2023. március 30.

Az Orlai házban március 27. és 31. között az ott működő alkotó körök várják a kézműves foglalkozások iránt érdeklődőket. A vendégek március 30-án, csütörtökön a gyöngyfűzést, a makramé készítést, a foltvarrást és a tojás írókázását próbálhatták ki.

 

 


Vármegyei álláslehetőség

A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Gazdasági Ellátó Központ, mint kéményseprő-ipari szerv szeretne hozzájárulni a vármegyék településein élők munkavállalási lehetőségeinek bővítéséhez.


Kézművesség a mindennapjainkban – 2023. március 29.

Az Orlai házban március 27. és 31. között az ott működő alkotó körök várják a kézműves foglalkozások iránt érdeklődőket. A vendégek március 29-én, szerdán a gyöngyfűzést, a csipkeverést, a makramé készítést és a foltvarrást próbálhatták ki.

 

 


A diplomata élete

„Diplomácia, diplomata élet” címmel Kisari Miklós, volt párizsi rendkívüli követ meghatalmazott miniszter, illetve algériai konzul népes hallgatóság előtt tartott előadást 2023. március 29-én az Orlai házban.

 


Szülök klubja


Kézművesség a mindennapjainkban – 2023. március 28.

Az Orlai házban március 27. és 31. között az ott működő alkotó körök várták a kézműves foglalkozások iránt érdeklődőket. A vendégek március 28-án, kedden a gyöngyfűzést és a hímzést próbálhatták ki.

 


15 éves a Földi Harmóni Ház

A Földi Harmónia Házba lépve egyből érzem ezt a „név kötelez” dolgot. Itt egészen egyszerűen béke van. És ez jól is van így.

 


Kézművesség a mindennapjainkban

Az Orlai házban 2023. március 27. és 31. között öt délután során az intézményben működő alkotó körök várják a kézműves foglalkozások iránt érdeklődőket. A vendégek 2023. március 27-én, hétfőn a hímzést és a gyöngyfűzést próbálhatták ki.

 


Önkéntesen a tiszta Magyarországért

Mezőberény csatlakozik a TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért 2023 országos programhoz. 

 

2023. április 22. (szombat) 9 óra

Indulási pont: Városháza udvara

Tervezett szemétszedési útvonal:

1. Mezőberény - Csárdaszállás kerékpárút melletti terület

2. Sportpálya mögötti terület és kiserdő

 


Felhívás szemétszedésre

 

 

 


Meghívó sajtótájékoztatóra - Mezőberény - Petőfi 200

Mezőberény Város Önkormányzatának nevében tisztelettel várunk minden érdeklődőt a Németh László: Petőfi Mezőberényben című dráma bemutatója kapcsán tartandó sajtótájékoztatóra.

 Időpont: 2023. április 3. (hétfő) 15 óra

Helyszín: Városháza díszterme (Mezőberény, Kossuth tér 1.)


Agrár- és élelmiszergazdasági értékeink

A települési értéktár néhány agrár- és élelmiszergazdasági értékét ismerhették meg behatóbban a Múzeumi esték résztvevői 2023. március 23-án az Orlai házban. Az est házigazdája Csete Gyula, a muzeális gyűjtemény szakmai vezetője volt.

 


Diószegi Eszter és szakköre kiállítása