A Javascript futtatási lehetőség nincs bekapcsolva böngészőjében, ezáltal az oldal korlátozottan tekinthető meg! Kérjük kapcsolja be!
Mezőberény Város - Sakktábor

Hírek

Informatikus könyvtáros állás


A Sportünnep eredményei

A 23. Berényi Napok keretében 2019. augusztus 19-én Sportünnepet tartottunk, az érdeklődők számos sportágat kipróbálhattak, megnézhettek, volt jóga, aqua-fitness, nyílt edzést tartott a Malom Fitness DSE, illetve több sportágban szerveztek versenyeket, bajnokságokat.


Elszármazottak találkozója

A Berényi Napok alkalmával a Baráti Egylet Mezőberényért Egyesület rendszeresen megtartja az elszármazottak találkozóját a Művelődési Központban. Az idén a várossá nyilvánítás 30. évfordulója alkalmából a rendezvény résztvevői a három évtizeddel ezelőtti eseményekre emlékeztek.


Díszpolgári címet kapott Kmetykó János és dr. Szabó Ferenc

A város képviselő-testület 2019. augusztus 20-én a Városháza dísztermében megtartott ünnepi testületi ülésén megemlékeztek a várossá nyilvánítás 30. évfordulójáról, illetve díszpolgári címet adományoztak Kmetykó János főépítésznek és dr. Szabó Ferenc történésznek, levéltárosnak, a Békés Megyei Levéltár nyugalmazott igazgatójának. Az elismeréseket Siklósi István polgármester és Szekeres Józsefné alpolgármester adta át.


Megáldották az újkenyeret

Szent István napi ökumenikus istentiszteletet tartottak 2019. augusztus 20-án a II. kerületi evangélikus templomban. Igét hirdetet Selmeczi Lajos Péter evangélikus lelkész, az újkenyeret Papp Tibor református lelkész áldotta meg.


A megyében itt van a legtöbb települési érték

A 2013 októberében megalakult Települési Értéktár Bizottság először öt éve mutatta be az elfogadott értékeket, azóta sokat bővült az értéktár. A piaccsarnokban 2019. augusztus 18-án megnyílt kiállításon 122 települési értéket tárt az érdeklődők elé.


A XXIII.Berényi Napok programja


A művésztelep kiállítása

A VIII. Mezőberényi Művésztelep Párhuzamos dimenziók című kiállítása 2019. augusztus 17-én nyílt meg a Művelődési Központban.


Winter Marica kiállítása

Winter Marica Képtelenség című kiállítását Balog Zoltánné nyitotta meg 2019. augusztus 17-én a Művelődési Központban. A fiatal alkotó első, bemutatkozó tárlatán 26 fotója és kilenc festménye látható.  


Megköszönték Fejér Sándor lelkészi szolgálatát

A Mezőberény II. Kerületi Evangélikus Egyházközség hívekkel megtelt templomában 2019. augusztus 17-én ünnepi hálaadó istentiszteleten köszönték meg Fejér Sándor lelkész 27 éves szolgálatát. Igét hirdetett Kondor Péter püspök.


Szúnyoggyérítés 2019.08.22.

A PMG Szúnyogkontroll Konzorcium tájékoztatja a Tisztelt Lakosságot, hogy Magyarország Kormánya Magyarország területén történő csípőszúnyog gyérítést rendelt el, melynek keretében a Konzorcium Mezőberény illetékességi területén 2019. augusztus 22-én légi kémiai szúnyoggyérítést végez.


Megnyílt a Color Fotóklub kiállítása

A XXIII. Berényi Napok első programjaként 2019. augusztus 15-én a Német Közösségi Házban Ismét itt vagyunk címmel megnyílt a Color Fotóklub kiállítása.


MoziKlub Piknik

Helló, Mezőberény! Augusztusban hozzátok is ellátogatunk MoziKlub Piknik rendezvénysorozatunkkal. Gyertek, piknikezzünk és mozizzunk együtt, ünnepeljük meg, hogy a Tettek Hálózata, a Telekom extra gyors internete Mezőberényben is elérhető.

Hozzátok magatokkal a kedvenc plédeteket, készüljetek egy kis finomsággal, mi pedig elhozzuk nektek a mozit és a filmet: a MACSKAFOGÓT.

 


Sági Alíz ismét a magyar serdülő válogatott tagja

  • Létrehozva: 2019-08-14 08:29
  • Szerző: PmH. Titk.
  • Kategória: Sport
  • Kibocsátó: O.P.S.K.M.M.

2019. augusztus 8-11. között Sukorón került megrendezésre a Serdülő, Ifjúsági és U23-as Magyar Bajnokság.


Egészségügyi szűrővizsgálat a Berényi Napokon


Megkezdte munkáját a VIII. Mezőberényi Művésztelep

A VIII. Mezőberényi Művésztelep résztvevői 2019. augusztus 8-án érkeztek meg, és másnap a megszokott helyen, a gimnázium kollégiumában elkezdték a munkát.


Álláspályázat

A Mezőberényi Polgármesteri Hivatal a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 45. § (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet

Mezőberényi Polgármesteri Hivatal

pénzügyi ügyintéző

munkakör betöltésére.


Münsingen város elismerése

2019. július 26-án Mike Münzing, Münsingen város polgármestere ünnepi fogadáson adta át Siklósi István polgármester úr, Mezeiné Szegedi Erzsébet képviselő és Mezei József a Mazsorett Varázs Alapítvány elnöke részére Münsingen Város Önkormányzatának Elismerő Oklevelét – Münsingen Város legrangosabb kitüntetését - a testvérvárosi kapcsolatért tanúsított elkötelezettségükért, a több éve folytatott munkájuk elismeréseként.