Sérült gólyafióka a Városháza tetején, segítséggel biztonságba került
A mezőberényi Városháza tetején található gólyafészekből egy gólyafióka a fészek mellé esett, és a tetőszerkezet alatt rekedt. A jelzést követően a Körös–Maros Nemzeti Park Igazgatóságának természetvédelmi tájegységvezetője, Forgách Balázs érkezett a helyszínre, aki a védőrács biztonságos felszabadítását követően meg tudta közelíteni a sérült madarat, majd kisebb probléma után befogta.


A szakember tájékoztatása szerint a fiatal gólya jelenleg a repülés tanulásának időszakában van. Ebben az életszakaszban gyakran előfordul, hogy a még bizonytalan mozgás miatt a fiókák kiesnek a fészekből, vagy kisebb sérüléseket szenvednek. A most megmentett gólyafióka lába megsérült, azonban szerencsére a sérülés elsődleges megállapítás szerint nem súlyos.
A mentést követően a madarat a Szentesi Természet- és Vadvédelmi Mentőközpont Alapítvány madármentő állomására szállították, ahol megkapja a szükséges állatorvosi ellátást és gondozást. A szakemberek bíznak abban, hogy teljes felépülése után ismét visszatérhet természetes élőhelyére.
Ezúton is köszönjük Forgách Balázs szakszerű és felelősségteljes segítségét, valamint a Szentesi Természet- és Vadvédelmi Mentőközpont Alapítvány munkatársainak áldozatos munkáját, akik nap mint nap sérült vadon élő állatok megmentéséért dolgoznak.
Köszönet illeti Mezőberény lakóit is, akik figyelemmel kísérik a Városháza tetején fészkelő gólyák életét, és szükség esetén jelzéssel segítik a szakemberek munkáját. A Városháza munkatársai, valamint Liszkai Sándorné Rita is rendszeresen figyelemmel követik a fészekben történteket, és problémás helyzet esetén haladéktalanul értesítik az illetékes természetvédelmi szakembereket.
Fontos tudni, hogy a gólyafiókák nevelése során sajnos előfordulnak olyan természetes események – például a gyengébb fiókák pusztulása vagy a fészekből történő kiesés –, amelyek az állomány természetes életfolyamatának részét képezik. A természetvédelmi szakemberek már korábban, több alkalommal is felhívták a figyelmet arra, hogy a gólyák életébe csak indokolt esetben, kizárólag megfelelő szakértelemmel szabad beavatkozni. Éppen ezért minden hasonló esetben a legfontosabb, hogy a lakosság ne próbálja saját maga megmenteni a madarakat, hanem értesítse a megfelelő szakembereket.
Bízunk benne, hogy a most megmentett gólyafióka mielőbb felépül, és hamarosan ismét szabadon repülhet.
Érdemes ITT elolvasni a Szentesi Természet- és Vadvédelmi Mentőközpont Alapítvány Facebook oldalán megjelent cikket: "AZ EMBERI AKAROM, SZERETNÉM, NEM MINDEN ESETBEN SZOLGÁLJA EGY EGYED MEGMENTÉSÉT, ÉLETÉT!"
