Mezőberény Város Önkormányzata 2025. december 3-án tartotta meg az „Alapellátás infrastrukturális feltételeinek javítása Mezőberényben” című projekt zárórendezvényét a Tessedik tér 1. szám alatt. A fejlesztés során egy háziorvosi rendelőt és a védőnői szolgálat helyét alakították ki. Az épülethez tartozik a fedett kerékpár- és babakocsi-tároló, valamint tíz férőhelyes parkoló is.
Siklósi István polgármester projekt bemutatásánál elmondta, az épület már régóta várt a felújítására. Valamikor gazdasági iskolaként funkcionált, majd úttörőháznak használták úgy, hogy több osztály is itt kapott helyett, sőt egy időben a Piknik Parknak is része volt. Az egészségügyi alkalmazás ötlete abból adódott, hogy a közelben működik a strand. A beruházás összege közel 342 millió forint volt.
A tervező és a kivitelező jó munkát végzett, sikerült több elemet megtartaniuk az eredeti állapotból. Az önkormányzat – elsősorban szakmai téren – további fejlesztéseket tervez, illetve az ellátást szeretné jobban beilleszteni a strand működtetésébe.
Dr. Becsei László Richárd, a Békés Vármegyei Központi Kórház főigazgató főorvosa kiemelte, a kormány döntése értelmében 2023. június 1-től a 110 éves védőnői szolgálat a megyei kórházak fennhatósága alá került. Ezt az átállást sikerült zökkenőmentesen megoldaniuk. Az egységes szakmai irányítás mellett a védőnők szorosan együttműködnek az alapellátással. Mezőberényben öt védőnő és egy iskolavédőnő tevékenykedik. Az esztétikus épület funkcionálisan töklétesen megfelel a védőnőknek és a háziorvosnak.
Dankó Béla országgyűlési képviselő azt hangsúlyozta, a közös munka eredményeként 2022 óta a Széchenyi Terv Plusz keretében közel 1,5 milliárd forint érkezett a településre, ebből 1.1 milliárd az önkormányzathoz. Az elmúlt időkben az egészségügyről több fals hír látott napvilágot. A kormány 2010-hez képest – nominálisan – háromszor több forrást biztosít az egészségügyre. E szakfeladatra a jövő évi költségvetésben közel 4.000 milliárdot szán, ez 280 milliárddal több, mint egy évvel korábban. Az egészségügyre juttatott pénz reálértéken számolva 45 százalékkal több, mint másfél évtizeddel ezelőtt. Nyilván az erre fordított pénz sohasem lehet elegendő.
A nemzeti színű szalagot dr. Becsei László Richárd, Dankó Béla és Siklósi István vágta át. A megújult épületet Megyeriné Pénzes Mária, a Városi Humánsegítő és Szociális Szolgálat igazgatója mutatta meg a vendégeknek.






Tisztelt Látogató!

