Mezőberény Város Önkormányzata 2025. szeptember 15-én tartotta meg a „Mezőberényi Kálvin utcai óvoda fejlesztése” című projekt zárórendezvényét. A beruházás 160 millió forint Európai Uniós támogatással valósult meg, ennek eredményeként az intézmény kiszolgáló helyiségekkel bővült.

A Magyarvégesi Óvoda új része előtt Siklósi István polgármester köszöntötte a megjelenteket. A projektről elmondta, Dankó Béla országgyűlési képviselő jelentősen közreműködött a beruházás sikerében. A város lépéseket tesz a lakosság megtartása érdekében - egyrészt munkahelyeket teremt, másrészt gyermeknevelési intézmények fejlesztésével segíti a családokat. Így előbb bölcsődét épített, majd ezt továbbfejlesztette, óvodát és iskolát újított fel. Az önkormányzat fontosnak tartja, hogy olyan óvodája legyen, ahol az óvónőknek saját mosdójuk, öltözőjük van, ez – többek között – megtörtént ebben a projektben. További fejlesztésen is gondolkodnak, ugyanis szeretnék az intézmény régi épületét is felújítani. Erre keresik a lehetőséget, így szeretnék még az idén beadni rá a pályázatot.
Dankó Béla országgyűlési képviselő átadó beszédében megfogalmazta, minden beruházás fontos, de a gyermeknevelési intézmények bővítése ezek közül is kiemelkedik. Szólt arról, képviselőként azt a települést tudja segíteni, ahol van akarat, konkrét elképzelés és a fejlesztést megfelelően előkészítik. Ennek megfelelően Mezőberénybe 2022 óta közel 1,8 milliárd forrás érkezett. Ennek eredményeként nőtt a város megtartó képessége. Az itt élő családok számára fontos, hogy folyamatosan fejlődjenek az oktatási intézmények. Most a Magyarvégesi Óvoda nemcsak új épülettel gazdagodott, hanem kerítéssel, parkolóval, továbbá az itt dolgozókat kiszolgáló helyiségekkel is.
A nemzeti színű szalagot Dankó Béla országgyűlési képviselő, Siklósi István polgármester és Kissné Wagner Mária Mezőberény Város Óvodai Intézménye igazgatója vágta át. A rendezvény befejezéseként Borguláné Balogh Emese óvodavezető kalauzolta végig a vendégeket az intézményen. Megemlítette azt is, hogy ez a város első óvodája, amelyet már erre a célra építettek. 1895 szeptemberében nyitották meg a gyerekek előtt, tehát épp 130 éve.





Tisztelt Látogató!

