Szent István-napi ünnepi szentmise
Mivel a katolikus templom belső felújítása még nem fejeződött be, ezért 2020. augusztus 20-án a Szent István-napi ünnepi szentmisét és a kenyérszentelést most a II. kerületi evangélikus templomban tartották meg.
Janes Zoltán dévaványai plébános igehirdetésében hangsúlyozta, az egyház nagy kincsei a szentek, hiszen az életük példa a hívek számára. Amikor Szent Istvánt ünnepeljük, akkor nemcsak a hazára gondolunk, hanem magunkra is. Ugyanis ne homokra, hanem – levetve a régi embert – sziklára építsük életünket.
A mise után Janes Zoltán megszentelte a kenyereket, és azokból valamennyien vittek haza kisebb cipót. A szentelmények között ott volt a város kenyere is, azt az ünnepi testületi ülésen Siklósi István polgármester szegte meg.