Bélmegyeri pásztor fokos
A fokos már a honfoglaló magyarok fegyverzetéhez is hozzátartozott, és egészen a 19. század végéig használták. A harci eszközt az1848–49-es forradalom és szabadságharc idején – a hiányos fegyverzet miatt – a nemzetőrök és a honvédek is forgatták. Ezt követően az önkényuralom idején a betyárok fő fegyvere lett. Magyar betyárábrázolásokon szinte kötelező elemként jelenik meg a legények kezében, később a pásztorok és a parasztok, mindennapi önvédelmi eszköze lett, ők ezzel elsősorban a vadállatok, különösen a farkasok ellen védelmezték magukat és állataikat. Petőfi Sándornak is volt egy fokosa, amit gyakran magánál hordott, egy alkalommal Landerer nyomdájában felejtette. Szerencsére a nyomdász rokonai megőrizték az utókor számára. A bemutatott jó állapotú pásztor fokos feje rézből, a 120 centis érett cseresznyeszínű, dudoros nyele keményfából készült az alján réz borítással. Az eszköz Vári Lajos bélmegyeri gulyás tulajdona volt.
Csete Gyula
Tisztelt Látogató!
