"Fogjunk Össze" Egyesület
Állt a
bál...
Állt a bál a „Fogjunk Össze” Egyesületnél
Immár hagyományos Anna Bálunkat 2012. augusztus 3-án rendeztük meg a Berény Szállóban.
Papp Zoltán grafikusművész, tanár megnyitója és Miklósik Béláné elnök-asszony beszámolója után Bögre János helyi gyermek társastánc-csoportjainak előadásaiban gyönyörködhettünk. Majd kezdetét vette az „össznépi” tánc. Később a mesehősök párkereső játéka során a bátortalanabbak is hamar táncpartnerre találtak. Ezután a vendégeknek bőséges és finom vacsorát tálaltak fel. Még éjfél előtt sor került a tombola-sorsolásra, melyet számos mezőberényi vállalkozás és magánszemély támogatott, az értékes és változatos nyereményekért érdemes volt megvásárolni a tombolákat. (A képre kattintva megnyílik a kapcsolódó képgaléria.)
Az idei bál is az egész egyesület közös ünnepe lett, hiszen a szervezési munkában a közösség számos tagja részt vett, így mindenki úgy érezhette: sajátja ez a bál, s rajtuk is múlott, hogy mind a százhúsz résztvevője remekül érezte magát ezen az estén, amely eközben nemes célt is szolgált. A felajánlásokból származó összegeket a nappali intézményünk működtetésére, a körülmények javítására fordítjuk.
Ezúton is köszönetet mondunk a támogatóknak, szervezőknek és minden résztvevőnek!
„Fogjunk Össze” Közhasznú Egyesület