Bagi Ádámné Erdei Margit visszaemlékezése dr. Irányi Istvánra
Az alábbiakban olvasható a mezőberényi származású, Szegeden élő Bagi Ádámné Erdei Margit visszaemlékezése dr. Irányi István Petőfi-kutatóra és az általa vezetett Hagyománykutató Szakkörre. Írásában felidézi egykori tanára alakját és a Körös-parti Petőfi-emlékmű felállításának történetét.
LEGFŐBB, HOGY AZ EMLÉKEKET ÉBREN TARTSUK
(Így lesz majd az emlékhelynek jövője is)
„Mint nyugtalan madár, az ágakon,
Helyrül-helyre röpköd gondolatom.
Szedegeti a sok szép emléket,
Mint a méh a virágról a mézet;
Minden régi kedves helyet bejár…
Cserebogár, sárga cserebogár!”
(Petőfi Sándor: Szülőföldemen)
Kedves egyesületi Társaim! Kedves Olvasóim!
Azt veszem észre, hogy amint nap mint nap idősebb leszek, kopik jelenkori emlékezetem, ugyanakkor egy-egy múltbéli fénykép meglátásakor vagy régebbi ismerősömmel találkozva élesen emlékszem a gyermekkoromra!
Különösen igaz ez mezőberényi vonatkozásban, hiszen ott születtem, ott voltam gyermek, majd 9 év tanulmányi kitérő után ott kezdtem felnőtt életemet, férjhez mentem, ott születtek gyermekeim, 7 évig ott tanítottam, abban az iskolában, ahova egykor én is jártam. Általános iskolai magyartanárom – dr. Irányi István – akkor épp megyei vezető szakfelügyelő volt.
2019 tavaszán az Interneten a Mezőberény anno elnevezésű közösségi oldalon sorra jelentek meg olyan fényképek és röpke írások, amelyek a legszebb emlékeimet idézték, idézik fel.
Évkönyvünk korábbi számaiban írtam iskolás élményeimről elég sokat, de nem felejtettem ki egy fontos – általános iskolai – emlékemet. Most ezt pótolom jó szívvel, hiszen hatott rám teljes szakmai és személyes életutamon. Ez foglalkoztatott nap mint nap mostanában.
Nyolcadik osztályos koromban járhattam tanárunk, dr. Irányi István Petőfi-kutató Hagyománykutató Szakkörébe. Már a bejutás is érdekes volt, ugyanis az iskolánk két nyolcadik osztályából személyesen hívott meg osztályonként 6-8 olyan tanulót, akiket elég komolynak gondolt egy közös munkára. Miután elmondta, milyen szakkört szeretne iskolánkban tartani, önkéntes lett a jelentkezés. Szülői beleegyezés is kellett. A szakkörben Petőfi Sándor mezőberényi nyomait jártuk be, sokat tanultunk Petőfi berényi rokonairól, barátairól, ismerőseiről. Tanárunk erről az anyagról készített egy 16 darabból álló tablósort, amit később a helyi múzeumnak ajándékozott. A szakköri kutatómunka végső célja egy emlékoszlop állítása volt a Körös-parti híd lábánál, amely annak állított emléket, hogy Petőfi Sándor 1849. július 18-án itt hagyta el Mezőberényt és indult Erdélybe Bem apó seregébe, miközben feleségét, Szendrey Júliát és pár hetes kisfiát, Petőfi Zoltánt a nagyszalontai Arany János családjára bízta.
A szakkör megalakulásáról hír jelent meg a Békés Megyei Népújság 1960. szeptember 25. vasárnapi számában:
„ Hagyománykutató szakkör alakult Mezőberényben
Mi, a mezőberényi 2. számú iskola úttörői a napokban hagyománykutató szakkört alakítottunk. A kör feladata, hogy annak idején Berényben oly sokszor megfordult Petőfi még fel nem lelt emlékei után kutasson és a már meglévő eredményeket múzeumi célokra feldolgozza. Képpel és szöveggel ellátott 150 oldalas Petőfi-albumot is készítünk. Szeretnénk
emlékoszlopot állítani a Körös ama helyén, ahol a költő utolsó útjára, a segesvári csatatérre indulva elhagyta Mezőberényt.
TÓTH ILONA
sajtófelelős, Mezőberény”
Így ír erről a mezőberényi értéktár:
„Petőfi-emlékmű. A Petőfi – emlékmű a Kettős-Körös partján van felállítva a folyó mezőberényi oldalán, a töltés tetején. Az emlékművet 1961. július 31-én avatták fel. Az emlékművön látható domborművet Terényi Ponicsán Ádám, művésztanár készítette, aki maga is tanított pár évig Mezőberényben (édesapja Ponicsán Ádám, hosszú éveken keresztül elismert tanító volt Mezőberényben). Ezen a helyen volt a rév, ahol Petőfi 1849. július 18-án
átkelt a Körösön, hogy Bem seregéhez csatlakozzon. Az emlékmű a mai napig is a március 15-i ünnepség kihagyhatatlan, kultikus helye. A körös parton, a valamikori rév helyén emelt emlékoszlop márványtáblája, és a fölötte levő dombormű. ITT VOLT A RÉGI RÉV, AHOL / 1849 JÚLIUS 18-ÁN / PETŐFI SÁNDOR / ÁTKELT A KŐRÖSÖN, / HOGY BEM TÁBORNOK / ERDÉLYI SEREGÉHEZ / CSATLAKOZZÉK. / ”EKKOR HAGYTA EL KÖLTŐNK / ÖRÖKRE ÁBRÁNDJAINAK HA- / ZÁJÁT, AZ ÁLTALA SOKSZOR / MEGÉNEKELT ALFÖLDET …” / (ORLAI) / ÁLLÍTOTTA A ME- / ZŐBERÉNYI HAGYO- / MÁNYKUTATÓ KÖR / IFJÚSÁGA, / 1961. JÚLIUS 31-ÉN.”
A fenti szöveghez kiegészítésül annyit írok, hogy Ponicsán Ádám tanító volt az én első osztályos tanítóm is. Fiának, Terényi Ponicsán Ádám művésztanárnak szegedi vonatkozása is van, ugyanis itt is tanított több helyen, például a Vedres István Építőipari Szakközépiskolában. Többször volt Szegeden festményeinek kiállítása.
Mióta megláttam az első fényképet a Mezőberény anno Facebook-oldalon, azóta Petőfi Sándor Szülőföldemen című veresét mondogatom.
,,Hol vagytok, Ti régi játszótársak?” …,,Gyermek vagyok, gyermek lettem újra…”
Így az említett vers.
Nekem nagyon sokat jelentenek ezek a fényképek több okból is. Ez az időszakom szinte a legszebb volt. Gyermeki lelkülettel tudtam rajongani az Irányi István tanár bácsi által kapott feladatokért, száz százalékosan tudtam részt venni azokban az eseményekben, amelyeket kínált nekünk a szakköri forma. Én elképzeltem, beleéltem magam abba, hogy végigjárjuk Petőfi útját, nyomolvasás közben átéljük azokat a vidám társas, rokoni és baráti programokat – gyalogos túrák, szalonnasütések a Petricsék Laposi kertjében és az ókerti pincében, vonatos kirándulás szigorúan Petőfi nyomában Gyulára – ,amelyek mintát adtak nekem mind a későbbi magánéletem hasonló szeleteire, mind tanári szerepeimre. Ugyanakkor már elég komoly voltam ahhoz, hogy megmaradjon bennem, életre szóljon, ami ott velem történt. Boldog vagyok, hogy felismerni mindenkit a fényképeken, és egészen jól emlékszem a helyszínekre is. A részletes programok inkább csak hangulatában maradtak meg bennem. Azt írja Tóth Ica a fennmaradt naplónkban, hogy ,,nagy sikert aratott Erdei Margit verse”. A versre nem emlékszem, sajnos, nem is bukkant fel eddig számomra sehol sem. Arról pedig, hogy az emlékoszlop-állítás és annak ünnepélye mekkora erőfeszítéssel, buzgó kitartással és sok-sok napi küzdelemmel járt, semmit nem érzékeltem. Örülök, hogy megmaradhattunk ebben a vonatkozásban gyermeknek. A szervezésről volt némi tapasztalatunk, de mindannyian vállaltunk, ami ránk esett, így haladt minden, mint ahogy azt előre megtervezte szakkörvezetőnk.
Már többször megemlítettem, hogy példát adott nekem ez a szakköri tevékenység a pályaválasztásomat illetően is. Annyira, hogy azóta büszkén beleírtam minden fontos önéletrajzomba Hagyománykutató szakköri tagságomat. Úgy mentem el Berényből a bajai német nyelvű gimnáziumba, hogy majd sok tanulás után tanár leszek. Vittem magammal a kollégiumba egy Petőfi kötetet. Baján magyar – történelem szakos fiatal osztályfőnököm lett, így csak erősödött az elhatározásom. A szegedi egyetem elvégzése után magyar-német szakos tanári pályámat volt iskolánkban, a Mezőberényi 2-es Számú Általános Iskolában kezdtem. Itt tanítottam 6 évig. Akkor még megvolt a folyosók falán képként függő Petőfi Sándor: Az éj
című versének idézete több példányban: ”Lábujjhegyen, lassan járjatok, s durva zajt ne üssön ajkatok”. Remélem, sokan emlékeznek még rá.
Dr. Irányi István akkor a berényi gimnáziumban tanított, és Békés megyei vezető szakfelügyelő volt. Engem személyesen ösztönzött szakmai fejlődésemben. Bevett egy nyelvtan munkafüzet-kipróbáló programba, valamint az ún. TACS-ba, ami a tananyagcsökkentés célozta meg. Fiatal korom ellenére munkaközösség-vezető voltam, akkori osztályommal megtartatták velünk az egyik nagyon nagy március 15-i programot 1973-ban, a kultúrházban, sok megyei és járási vendéggel. Petőfi 150. születésnapja volt, és a községünknek is volt valami 200 éves kerek évfordulója. Emléktábla-avatás is volt az 1. számú Iskola falán. Mindvégig éreztem volt tanárunk segítő támogatását. Későbbi, már szegedi pályámon nekem is hosszú ideig volt szakköröm (Beszélni nehéz! - szakkör), amivel országos hírű lett iskolánk, én megkaptam 1985-ben a Kazinczy -díjat (Kovács P. József ismert tévébemondóval együtt). Megírtam egy pályázatra a szakköri tevékenységünket, ebből egy módszertani kiadvány lett. Ez nekem a személyes ,,emlékoszlopom!” Mindez a szakköri tevékenység és a gyerekek bevonása, hűséges szolgálata nélkül nem valósulhatott volna meg. Óhatatlan a párhuzam, ezt akkor is és most is így gondolom. Csak a tisztelet és köszönet hangján írhatok erről.
Visszatérve az eredeti témámhoz: a Mezőberényi Értéktárban szépen szerepel a Petőfi-kultusz ápolása; Dr. Irányi István 2001-ben megkapta a Mezőberényért elismerő kitüntetést. A Mezeiné Bátori Valéria által vele készült interjúban, amely a Mezőberényi Hírmondó 2001. novemberi számának nyitólapján áll, a következőket mondta az ,,Üzen valamit...a mezőberényieknek?” kérdésre:
,,Sokat gondolkozom azon, hogy ezt a munkát valakinek tovább kell vinnie. Én bízom az ifjúságban, és bízom a városban is, hogy megtalálják azokat a személyeket, akik szeretettel vinnék tovább ezt a munkát, Én a külső kutatásaimat befejeztem, mostantól inkább csak segítséget szeretnék adni annak vagy azoknak, akik ezt tovább viszik. Mezőberényben a ,,Petőfi Múzeumban” – elképzelésemet én hívom így – a tárgyi elemek, a belső gondolatok készen állnak. Én magamnál semmi olyan emléket nem fogok tartani, amit vásároltam vagy kaptam, az mind ide fogom az érdeklődők elé tárni.”
Ez az üzenet már igazán a nálunk jóval fiatalabbnak szól, de mi most nem hagyhatjuk feledésben. Biztató híreket hallok arról, hogy bővítik a mezőberényi helytörténeti múzeumot. Csak remélni tudom, hogy ebben helyet kapnak azok az anyagok is, amelyeket nagy szorgalommal egykori tanárom gyűjtött, és azóta átadta a városnak.
Véleményem szerint nagyméretű tablókat digitalizálni kellene, és akkor elférne egy polcon, fiókban ez az értékes anyag. Jól felhasználhatnák a mostani tanárok a helytörténeti tanórákon!
Dr. Irányi István tanár úr mindent megtett azért, hogy Petőfi emlékezete Mezőberényben tovább éljen. Továbbra is azt gondolom, az a legfontosabb, hogy az emlékeket ébren tartsuk, a tudásunkat tovább adjuk. Így lesz majd az emlékhelynek, amely a Kettős-Körös partján áll a vésztői úton, jövője is.
Végezetül pedig köszönetemet fejezem ki a Mezőberény anno Facebook-oldal életre hívóinak, adminisztrátorainak – elsősorban Tóth László Csabának –, valamint Irányi István, szeretett körvezető tanárunk leszármazottainak – lányának, unkájának –, hogy átadták a hagyaték ránk vonatkozó részét, hogy ezzel lehetővé teszik nekünk ezt a késői találkozást. Volt szakkörös társaimmal már volt két találkozónk, talán folytathatjuk még. Tervezzük többen, hogy a saját gyerekeinknek, unokáinknak is átadjuk emlékeinket.
Külön köszönetemet fejezem ki a Szegedi Nyugalmazott Igazgatók Egyesülete azon tagjainak, akik elolvasták végig gyermekkorom egyetlen eseménysorának felidézését, és az annak kapcsán írt általános, de a jelenben is ható és meggondolandó eszmefuttatásomat.
Szeged, 2019. október 30.
Bagi Ádámné ERDEI MARGIT