2019. január 25-én a Városházán köszöntötték a mezőberényi civil szervezetek képviselőit, önkénteseket. A már hagyományosnak számító újév köszöntőn Siklósi István polgármester méltatta azt a pótolhatatlan munkát, melyet a civil szervezetek végeznek a városban.
Tájékoztatást nyújtott a 2018 év történéseiről és a 2019. év terveiről. Az eseményt megtisztelte Dankó Béla országgyűlési képviselő is, aki felhívta a figyelmet a már kiírt pályázatokra, melyek támogató segítséget jelenthetnek az egyesületek működésében. Nagy köszönet illeti a Békéscsabai Színistúdió fiataljait, akik műsorukkal lepték meg a jelenlévőket. A találkozón Siklósi István polgármester és 2018 év "Mezőberény Kultúrájáért, Nemzetiségi Kultúrájáért" elismerés díjazottja, a Nefelejcs Óvoda képviseletében Ollé Mária óvodapedagógus kívántak boldog új évet (a szlovák óvodához híven szlovák nyelvű jókívánsággal a végén).
Köszönet a városban tevékenykedő civileknek, önkénteseknek, akik gazdagítják a város rendezvényeit, programjait, tesznek, segítenek, őrzik hagyományainkat, tanítanak, nevelnek, oktatnak, közösséget építenek, eredményeiket mezőberényiként érik el, és akár csak apró odafigyelésükkel, tetteikkel teremtenek értéket és mutatnak példát. Köszönet Nekik!





Tisztelt Látogató!

