Mezőberény Város Önkormányzata és az Orlai ház október 6-án megemlékezést tartott az aradi vértanuk tiszteletére a muzeális gyűjtemény előtt. Selmeczi Lajos Péter evangélikus lelkész megemlékező beszédében hangsúlyozta, ma túlságosan elszigetelten éljük az életünket, mindenki a maga boldogulását keresi. Ha ez nem sikerül, akkor kétségbe esünk, és gyászoljuk veszteségeinket és magunkat is. Ha felidézzük az aradi vértanúk utolsó óráit, olyan embereket látunk, akik a felemelt fejjel mennek a rájuk váró sors elé. Mintha látnának valamit, amiért érdemes volt harcukat megvívni. Ezt a valamit mi úgy fogalmaznánk meg, remény. Abban reménykedtek, hogy a közösségükben életük, harcuk nem volt hiába való, azt megszentelt volt, az a jövőbe mutatott. Emlékműsorra közreműködtek a Mezőberényi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium, Kollégium és Általános Iskola diákjai. Őket Petrovszkiné Toldi Anikó tanár készítette fel. A megemlékezés végén a résztvevők mécsest helyeztek el Kossuth Lajos és Széchenyi István szobránál.
A galériában található képek száma: 12




Tisztelt Látogató!

