Szabó Antal és Szabó Antalné karvezetők emlékére, és a 35 éves Berényi Népdalkör tiszteletére került megrendezésre az I. Dalostalálkozó

 

Megemlékezés.

 

 

Tisztelt Közönség! Kedves Vendégek! Hölgyeim és Uraim!

 

Kmetykó Istvánné – Balázs Anikó vagyok, a Berényi Népdalkör jelenlegi művészeti vezetője.

 

Tisztelettel és szeretettel köszöntöm Önöket, ezen a csodálatos májusi vasárnapon. 

Nagy öröm számomra, és köszönöm, hogy ilyen szép számmal elfogadták meghívásunkat, és tiszteletüket tették ünnepi rendezvényünkön.

 

Én ma, visszatekintésemmel szeretnénk adózni két olyan tiszteletre méltó, csodálatos embernek, akik kiemelkedő szerepet töltöttek be Mezőberény kulturális életének alakulásában, fejlődésében, - és bemutatni azt a kórust, amely az ő munkájuk „gyümölcse, eredménye”.

 

Ma olyan kiemelkedő pedagógusokra  és zenei szakemberekre emlékezünk,  akik számára a muzsika a legnagyobb fontossággal bírt, és életük szinte utolsó napjait is az töltötte ki.

Fő céljuk az volt, hogy megmutassák: a zene a teremtett világ harmonikus alkotóeleme, melyben megtalálható az emberi érzelmek teljes skálája. 

 

Életpályájukat Kodály Zoltán szavaival tudnám leghitelesebben jellemezni.

„Nem sokat ér, ha magunknak dalolunk, szebb, ha ketten összedalolunk, aztán mind többen, százan, ezren, míg megszólal a nagy harmónia, amiben mind egyek lehetünk.

 

Szabó Antal, 1910. dec. 31-én Okányban született. 1933-ban kezdte meg pedagógiai munkásságát református kántortanítóként Mezőberényben.  Majd a matematika- fizika szak elvégzése után, több évtizeden át tanította e két tantárgyat és éneket. Igazgatóként először a Protestáns Általános Iskola élén állt,- később a 2. sz. Ált. Iskolában, majd 1966-tól az önálló gimnázium igazgatójaként tevékenykedett egészen nyugdíjba vonulásáig. A pedagógusi munkát még ezután is folytatta óraadóként a gimnáziumban, egészen 2003-ig. Keze alatt generációk nőttek fel.

 

Antal bácsi nem egyszer megjegyezte: „ Az öregkor nem érdem” !  -   De akkor igen, ha valaki évtizedeken keresztül szolgálta a közösséget, példát mutatva az őt követőknek.

 

A szűkebb és tágabb közösségért végzett példamutató munkája elismeréseként megkapta a KÓTA Díszoklevelét, 3 alkalommal volt az Oktatásügy Kiváló Dolgozója, háromszor kapott a Szocialista Kultúráért Kitüntetést, 1974-ben Mezőberényért Emlékérmet, 1990-ben „PRO URBE” Kitüntetést, majd 1999-ben a város képviselőtestülete a „Mezőberényért” Kitüntetést adományozta neki.

Még ezután is, éveken keresztül, korát meghazudtoló erővel folytatta pedagógiai és zenei tevékenységét. Tanította, nevelte a fiatalokat, új közösségeket hozott létre, irányította, fejlesztette az együttesek munkáját. Zenei tudásukat igyekezett mind magasabb szintre emelni.

 

Hitvallását József Attila szavaival fejezhetem ki: ”Dolgozni csak pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen, úgy érdemes!”

Sajnos az idő vasfoga az ő egészségét is kikezdte, és néhány éves betegeskedés után 2009. februárjában, 98 éves korában, örök nyugalomba vonult.

 

Az iskola mellett a legfontosabb életeleme a zene, a zenélés, a kórusmuzsika volt.

Mezőberény zenei életébe ideérkezése után hamarosan bekapcsolódott, és több mint hetven évig meghatározó egyénisége volt.

 

De, hogyan is kezdődött?  1898-ban lelkes berényi iparosok kezdeményezésére megalakult   az Iparos Daloskör, mint férfikar. Előző vezetőik /Zsilinszky Emil és Bálint Géza/után,

1940. május 20-án felkérték Szabó Antal tanítót az énekkar vezetésére, aki 37 éven át, a dalárda megszűnéséig állt a kórus élén. Székhelyük az Ipartestület volt.

 

Kezdetekben kórusvezetői tevékenysége nagy szervezőmunkával járt, amelynek célja egyrészt a fiatalítás, másrészt a leendő vegyeskar előkészítése volt. Az utóbbi nem volt könnyű, mivel az idősebb tagság hallani sem akart róla, - mondván, hogy „az örökké fecsegő, nevetgélő nők, lazítják a kórus fegyelmét”.

A háborús évek, a sorozatos behívások viszont igen megritkították a kórus sorait. A haladóbb gondolkodású férfiak ekkor maguk javasolták a vegyeskarrá való átszerveződést. 1943 őszén 38 fővel megalakult a kórus.

 

Hihetetlen lelkesedés, tenni akarás jellemezte a háború után az embereket, a kultúráért tenni akarókat a településen. A kórus mellé, tanítókból egy vonósnégyes alakult, és alig egy évre rá, 1946-ban egy 18 tagú kis szimfonikus–szalonzenekar.  Majd hamarosan összeállt egy  népitánc-csoport is. Így fonódott össze az ének-zene-tánc egy nagy együttessé. Ezt a nagy családot kellett összetartani, közösséggé formálni, zeneileg csiszolni, fejleszteni, vigyázni arra, hogy a  műveltségbeli különbségekből ne támadjon súrlódás. Óriási munkát jelentett ez a feladat. De Antal bácsi megoldotta, mint igazi „néptanító”.

 

Az Ipartestületben nem maradhatott az együttes, - székhely és anyagi bázis nélkülivé vált. Végül a kórus egy üresen álló lakásban kapott helyet, nagy nehézségekkel küzdve. Félő volt, hogy széthull a csoport. De nem így történt. Valami „csak azért is” szellem lett úrrá.

 

A kórus fokozatosan erősödött, fejlődött, és megindult a sikerek útján. Az 50-es évek elején kezdődő kultúrversenyek sora, az egész megyére kiterjedő falujárási program - nem kis megterhelést jelentett, - de lelkesen csinálták.

A művek kidolgozása sok türelmet, pontosságot, pedagógiai tapintatot követelt. Igen fontos volt a kórus éneklésbiztonságának a megteremtése, tekintettel arra, hogy a tagság 90%-a kottaismerettel nem rendelkezett.  De biztonságban érezték magukat, mert a karvezető mindenre ügyelt. Tudták, hogy a műveket úgy kell előadni, hogy a hallgatóság ne érezze, milyen nehézségek árán sikerült azt színpadra vinni.

 

De kikből is tevődött össze ez a lelkes közösség?  A vegyeskar valóban vegyes volt: szövőgyári munkások, postások, kisiparosok, parasztok, kéményseprők, fodrászok, tanyáról bekerült fiatalok, kereskedők, háziasszonyok, nyugdíjasok, diákok és 4-5 pedagógus. Ezt a heterogén összetételt kellett egységbe forrasztani, lelkesíteni, nevelni és tanítani.

Közben a kórus tagjai a községben gyűjtőmunkát is végeztek. 28 mezőberényi, vagy variánsaikban helyi jellegű népdalt gyűjtöttek össze, melyek később fontos szerepet töltöttek be repertoárjuk kialakításában.

 

A település Kultúrházában 1952-től végre otthonra találtak, biztosított anyagi és tárgyi feltételekkel. Teljes energiával dolgozhattak. Ezután kezdte el működésének azt a szakaszát, amelyet méltán neveztek a vegyeskar hőskorának.

A vegyeskar munkája az egész megyére kiterjedt. Járták a falvakat, tanyaközpontokat, hogy a legegyszerűbb emberekkel is megismertessék zene szépségét, hogy élményt adhassanak nekik.

Emellett, az elkövetkezendő években bejárták szinte az egész országot. Sokat láttak, fejlődtek, művelődtek, - a kórus mind jobb munkára törekedett. Létszámuk ekkor 50-60 fő között mozgott.

Az időszak legjelentősebb fellépései:

1957-ben sikeres hajdúszoboszlói országos dalostalálkozó, - olyan kórusok között, mint a Debreceni Kodály Kórus, az Egri Városi Dalkör vagy Vass Lajos férfikara.

Részt vettek 35 kórussal együtt a GANZ-MÁVAG férfikarának 75 éves jubileumán Budapesten az Erkel Színházban, ahol az ünnepség díszelnöke Kodály Zoltán volt.  Sikeres szereplésüket igazolta „A legjobb vidéki öntevékeny kórusnak” járó különdíj odaítélése.   

1959-ben a margitszigeti szabadtéri színpadon is felléptek. Itt ismerkedtek meg Bárdos Lajos tanár úrral. 

A nyiregyházi országos találkozón a közönség felállva tapsolta őket.

1960-ban óriási siker Gyulán, majd néhány hét múlva Miskolcon.

Az év legnagyobb eseménye: A Művelődési Minisztérium a kórusnak, sorozatosan kiemelkedő eredményes munkájáért a „Szocialista Kultúráért” Kormánykitüntetést adományozta.

1963-ban az Országos Centenáris Dalostalálkozó Sopronban,  újabb sikert hozott számukra. Ez volt a kórus számára az utolsó nagyszabású találkozó, mivel az országos szintű találkozókat felváltotta a minősítési rendszer.

 

A következő évek nívós megyei találkozói - Orosháza, Gyula, Szarvas- sem tudták pótolni az országosokat.  Hiszen azok voltak az igazi aktivitásra késztető megmozdulások, a kórusok éltető elemei.  Az évenkénti 20-25 helyi és környékbeli szereplés nem tudta feledtetni a „nagy találkozók” izgalmát, örömét, szépségét.

Ezzel véget ért az énekkar korszakának leggazdagabb, legszínvonalasabb időszaka.

 

De a sikerek mellett komoly problémák is felmerültek. A községben megkezdődött az üzemi kultúrmunka szervezése. Ennek először a zenekar esett áldozatul. A zenekar magvát az Alföld Szövőgyár egyszerűen elvitte. Majd a táncosok is kellettek.

 

Kórus szervezésére azonban nem gondoltak, így az énekkar legalább megmaradt, 58 fővel.

 

Az országos találkozók hiánya mind inkább éreztette hatását. A megyében ekkor már több énekkar megszűnt.

Abban az időben a kórus értesítést kapott, hogy Lengyelországba mehetnek egy hangversenykörútra. Nagy erővel fogtak a felkészüléshez, rengeteget próbáltak, tanulták a lengyel a szavakat, mint az iskolás gyerekek.

Majd tisztázatlan okok miatt az utat lefújták. Leírhatatlan volt a csalódás és a fájdalom. Becsapva érezték magukat. A tagság fele kilépett. Kevésen múlott, hogy a kórus nem szűnt meg. A gimnázium tanulói segítették ki őket.  Az elkedvetlenedés azonban olyan mélyre hatott, hogy a kórus csak árnyéka lett önmagának.

Még így is az országos minősítőn ezüst oklevelet kaptak.

 

Az 1968-ban-ban megrendezett 70 éves jubileumi ünnepségen TV felvétel is készült róluk.

 

 1973-ban ünnepelte a kórus 75 éves jubileumát. A régi tagok közül többen bekapcsolódtak újra az éneklésbe, hogy az évfordulót meg tudják tartani. Így szerény körülmények között ünnepelték meg 75 éves munkájuk utolsó jubileumát. Az est megható volt, de érezték, hogy az elmúlás visszafordíthatatlan.

Ezen évforduló alkalmából a kórus megkapta a művelődésügyi miniszter Dicsérő Oklevelét.

 

Ezután az énekkar, szinte csak névlegesen élt. A kórus vezetői megpróbáltak új tagokat toborozni, a környező településeken is, de mindhiába. A vezetőség belátta, hogy nagyot változott a világ. A „szép” keresése, művelése helyett az anyagi gyarapodás lett a cél.  A fiatalokat nem vonzotta a kóruséneklés.

 

1977 februárjában feladták a szélmalomharcot, a nagymultú  kórus végleg megszűnt.

A 75 év mérlege: több mint 1000 fellépés, 7 rádiószereplés, 1 Tv fellépés, oklevelek, dicséretek, elismerések.

 

Mielőtt bemutatnám az énekkar további sorsának alakulását, szeretnék visszatekinteni  Szabó Antalné életpályájára, zenei tevékenységére is, - aki Antal bácsi méltó társa, leghűségesebb, legodaadóbb segítője volt,  ebben az önfeláldozó munkában. 

Gödöllőn született, 1937. ápr. 16-án. Először tanítóképzőt végzett, majd Szegeden szerzett magyar-ének szakos tanári diplomát. 1956-ban költözött Mezőberénybe, ahol az 1. sz. Általános Iskolában 3 évig tanítóként, majd 1959-1994-ig tanárként dolgozott.

A zene, az ének szeretete az ő életében is kiemelkedő szerepet játszott.

Éveken keresztül vezette az iskola énekkarát, sok sikeres fellépést, versenyt hagyva maguk után. Tanítványai szólóénekben is több kimagasló eredményt értek el a kulturális versenyeken. Országos zenei műveltségi vetélkedőn 1966-ban,  melynek döntőjét a Tv is közvetítette –  csapata 3. helyezést ért el.

Mint régi tanítványa, a mai napig nagy szeretettel gondolok rá, Sok szép zenei élményben volt részem mellette, sokat tanultam tőle. Az énekkari próbákon elhangzott hasznos tanácsai karvezetői munkám során még ma is gyakran eszembe jutnak.

Kérem engedjék meg, hogy az előbbi néhány személyes gondolatom folytatásaként, szeretettel köszöntsem Irénke néni lányát Erdei Mihálynét, Anit és férjét, és megköszönjem hogy elfogadták meghívásunkat ünnepségünkre. Örülünk, hogy részesei mai megemlékezésünknek, dalostalálkozónknak. Fogadja szeretettel ezt a csokor virágot.

 

Szabó Antalné, tanári munkássága mellett, 1960-90-ig a Művelődési Központban, 2002-től 2 évig a városi Zeneiskolában zongoraoktató is volt. Pedagógia, zenei munkásságáért több elismerésben, kitüntetésben részesült. 2-szer megkapta a Szocialista Kultúráért Kitüntetést is.

 

1958-tól kapcsolódott be aktívan Mezőberény zenei életébe, a vegyeskar tagjaként. Részese volt a kórus felejthetetlen dalostalálkozóinak, a legnagyobb sikereinek, legszebb emlékeinek, - de a legfájdalmasabb pillanatainak is.

 

Kimeríthetetlen erővel, energiával dolgozott, a berényi zenei élet fellendítésén. Komoly feladatot vállat  új együttesek létrehozásában. 1978-tól a népi zenekarból, a citerazenekarból és a népdalkörből alakult népzenei együttes másik vezetője lett.  Fiatalokat toborzott az együttesekbe, majd tanította őket citerán és furulyán játszani. Forrásokat szerzett új hangszerek beszerzéséhez, 1999-től ő vezette a mezőberényi Szlovák Pávakört is, /a nyelvet nem is ismerve/ kikkel eredményesen szerepeltek több minősítő versenyen, kimagaslóan nemzetiségi pávakörök találkozóin szerte az országban, sőt  nemzetközi dalostalálkozón is. Ezek mellett számtalan helyi és vidéki rendezvényen szerepeltek, kirándulásokat szerveztek, népi hagyományápoló rendezvényeken vettek részt.

Létrehozott egy Triót, Vágvölgyi Mihálynéval és Szilágyi Idával. Sok sikeres fellépés kötődik  nevükhöz. A népzenei együttes tagjaiból és pedagógusokból Zenebarát Kamarakórust szervezett, velük több éven át vett részt szebbnél szebb kórusművekkel az  Evangélikus kórusfesztiválon,

Férje egészségi állapotának romlása után egyedül végezte mindkét népdalkör irányítását, tanítását, versenyeztetését. Szinte egy pillanatra sem állt meg, mint akinek kifogyhatatlan az energiája, végtelen a tenni akarása. Nem ismert lehetetlent.

 

2008-ban az adventi gyertyagyújtás ünnepére készült akkor is, amikor rosszul lett, és dec. 20-án, örökre lehunyta a szemét.  

 

Szeretettel és tisztelettel búcsúzom mindkettőjüktől a következő sorokkal.

 

A világon minden végtelen- a tér, az idő, a jövő, a múlt

Csak aki él, tűnik el hirtelen, mint a virág, mely porba hullt.

 

Minden csillag kialszik végül, sötétben hagyva a tágas űrt.

Ám élete utolsó jeléül magából mindent szerteküld.

                                            -                          „                            -

 

 

Megemlékezésemet a vegyeskar további útjának bemutatásával szeretném folytatni.

 

Mi történt 1977 februárjától……?

 

A megmaradt dalosok, nem tudtak belenyugodni az énekkar megszűnésébe, úgy érezték, valami drága kincset vesztettek el.

Az akkor már országosan is sikeressé vált pávaköri mozgalmak hatására született meg 1977. május 8-án a Mezőberényi Pávakör, a ma jubiláló  Berényi  Népdalkör elődje, 22 taggal.

 

                  Új helyzet,            új arcok,            új feladatok               következtek.

 

A pávakörbe jórészt az idősebb korosztály jelentkezett. Őszintén el kellett nekik mondani, hogy hosszabb időnek kell eltelnie és csak kitartó munkával, rendszeres próbákkal tud majd az együttes előrehaladni. Tudatosítani kellett, hogy a pávakörök legfontosabb feladata a népzene ápolása, művelése, a népdalok szép, kifejező éneklése. De ez nem megy egyik napról a másikra.

Induláskor egyszerűbb, de szép népdalokból álló csokor gyakorlásába kezdtek, mivel a tagok többségének nem volt közvetlen előzetes kapcsolata a zenével.

Az első komoly megmérettetés 1977. októberében a megyei minősítő volt. Sok-sok türelem, kitartás, feszített munka következett.  A megyei minősítés „jól minősül” fokozattal zárult. Ez feljogosította a kórust az országos minősítésen való részvételre.

 

A vezetők a fejlődés útját a népzenei csoportok együttes munkájában látták, így a pávakört, a népzenei együttest és a citerazenekart egy közös, népzenei együttessé alakították. Ez nagyon  nagy feladat volt, hiszen egy nagylétszámú, 60-65 fős tagság együttműködését kellett megvalósítani. De bíztak a dalosokban, a zenészekben.

A műsoranyag összeállítása nem volt könnyű. Az elvárás: saját és más tájegységek dalaiból összeállított népdalcsokrok vagy ezek feldolgozásai.

1978-ban az országos minősítőre már a közös népzenei együttessel készültek.  „Országosan jól minősült” fokozatot nyertek.

 1978-és 84 között sikert sikerre halmoztak. Több, mint 100 fellépésük volt. Hogy változatosabbá tegyék műsorukat, bővítették népi hangszereik körét. 8 új citerával, furulyákkal és egy tekerőlanttal is gyarapodott a zenekar.

Nagyszabású népzenei továbbképzéseken többször bemutatót tartottak.  A továbbképzés vezetője szerint: ”A csoport munkája a jelenlegi szinten, már művészet…”

A következő évek fellépések sorozatát hozta otthon és vidéken egyaránt. 

A nagyszénási népzenei fesztiválon a zsűri így kezdte bírálatát: Mezőberény kis Állami Népi Együttes.”

Majd jött a fellépések és minősítések sorozata. 1981-ben országos kiváló, majd 82-ben a citerásokkal közösen szintén kiváló fokozat.

82 novemberében, a zsúfolásig telt színházteremben a népzenei együttes adta a műsort, amikor az együttes vezetői Szabó Antal és Szabó Antalné a Szocialista Kultúráért Kitüntetést vehették át.

1983 ismét nevezetes esztendő. A sok helybeli és vidéki szereplés mellett meghívást kaptak Budapestre a Mezőgazdasági Múzeumba, majd egy kecskeméti fellépés következett.  Októberben a megyei minősítőn a zsűri elnöke ezt írta az együttesről: „Ámulattal hallgattam a produkciójukat”.

Még ugyanebben az évben az együttes is megkapta A Szocialista Kulturáért Kitüntetést. Hat évi kitartó munka eredménye volt ez.

A népzenei együttes élete továbbra is mozgalmas volt. Több fellépés Budapesten, valamint  számtalan helyi és vidéki szereplés.

Újabb aranyokleveles megyei és országos minősítések következtek.

 

Az örömteli eseményeket azonban szomorú dolgok váltogatták.  Sajnos az idősebbek száma fokozatosan csökkent, közülük többen elhunytak vagy kiváltak az együttesből. 1990-ben általános iskolai tanulókat kezdtek  tanítani citerázni és furulyázni, kiket  továbbképző táborba is elküldtek. A fiatalokat néhány hónap múlva bevonták a csoport munkájába.

 

Az 1995-ös évben ismét nagy feladatok előtt álltak. Fellépés Budapesten a Mezőgazdasági Múzeumban, és újra országos minősítés. Az utóbbi nagy csalódást okozott, - a zsűri nem minősítette őket, szerintük az együttesnek egy másik, magasabb kategóriában kellene fellépnie.

Ez nagyon letörte a kórus tagjait.

Mivel a csoport létszáma fokozatos csökkent, 1996-ban úgy határoztak, hogy népzenei együttest és a helyi nyugdíjas klub pávakörét egyesítik.

Ismét sikeres fellépések sora következett, majd 97-ben a 20 éves jubileum megünneplése.

A következő év legkiemelkedőbb eseménye: Mezőberény 100 éves zenei életének évfordulója, melyet egy nagyszabású hangversenysorozat követett.

A sikerek sora a nagyszénási Ki Mit Tud-on folytatódott, ahol első helyezést értek el.

 

De ezeket az örömteli pillanatokat folyamatosan beárnyékolta a csoport létszámának csökkenése. Így mind nehezebb lett a felkészülés. Ennek ellenére az Országos Milleneumi Nyugdíjas Találkozók újabb sikereket, elismeréseket hoztak. A kórus számtalan helyi és vidéki nívós szereplést hagyott maga után.

Majd következett a népdalkör fennállásának 25. évfordulója 2002-ben, amikor már újra önállóvá vált a kórus. Ekkor nagyszabású kiállításon mutatták az eltelt évek munkásságát, és pávaköri találkozóval köszöntötték a jubiláló népdalkört.

Majd jöttek a túrkevei Juhászfesztiválok, az Illés Panna Népzenei Találkozó Gyulán, több pávakör jubileumi ünnepsége, és a sok ezüstoklevél  után végre újra arany minősítés Vésztőn 2005-ben.

Sajnos Antal bácsi, - egészségi állapotának romlása miatt már nem tudta ellátni teljes  mértékben a karnagyi teendőket. Amikor tudott, ott volt a kórussal, de a munkák nagy részét már Irénke  néni látta el.

De ezek után is szinte felsorolhatatlan az a sok-sok népzenei rendezvény, találkozó, verseny melyen részt vett a kórus.

2007. április 14-én Dél-Alföld-Népművészete címmel regionális találkozó volt Mezőberényben, mely egyben a  30 éves népdalkör jubileumi ünnepsége is volt.

 

A helyi és környékbeli fellépések sora továbbra sem csökkent, rendszeres fellépői voltak a Berény napoknak, vagy pl.  a túrkevei pásztordalos találkozóknak, és még sorolhatnám.

 

Majd bekövetkezett a tragédia. Az együttes vezetői néhány hónap különbséggel örökre búcsút vettek dalosaiktól. Óriási fájdalom és trauma volt ez mindenki számára.

 

De a kórustagok, nem törődve bele a történtekbe, 2009. áprilisától, Lőrincz Zsuzsanna vezetésével újra elkezdték a próbákat, a készülést a novemberi országos minősítőre, ahol ezüst fokozatot kaptak.  Az új vezetővel egy túrkevei, egy tarhosi és  néhány helyi bemutatójuk volt még, ahol szép sikert értek el.

De a közös munka nem tartott sokáig. Családi problémák miatt a kórusvezető nem tudta tovább vállalni ezt a munkát.  2011 nyarától a kórus néhány hónapra ismét vezető nélkül maradt.

S így jutottunk el napjainkig.

2011. őszétől  a népdalkör szakmai vezetője én lettem, magyar-ének szakos tanárként.   Az elmúlt 8 hónap azt bizonyította, hogy jól megértjük a tagokkal egymást, nagyszerűen tudunk együtt dolgozni. Bizonyítéka ennek, hogy alig két hónap múlva, a túrkevei Madarász Károly Dalostalálkozón, a kórus maximálisan bizonyította, tudását. Madarász Katalin elismerő, dicsérő szavai újabb lendületet adtak az áprilisi Orosházán sorra kerülő minősítő versenyre való felkészüléshez. A kórus a térségi minősítőn, ahova az Alföld különböző részéről érkeztek a versenyző együttesek, kiváló minősítést ért el.

 

Nagyon örülök, hogy elvállaltam ennek kis csapatnak a vezetését, hogy tovább formálhatom, csiszolhatom eddigi tudásukat, és segíthetem őket, hogy még több zenei élmény és siker részesei lehessenek.  35. évfordulójuk alkalmából kívánok a kórus minden tagjának nagyon jó egészséget, örömökben gazdag, hosszú boldog életet.

 

A sikereket és a számokat le lehet írni.

De azt, hogy mit jelent a csoport tagjainak az együvé tartozás, az emberi, baráti elismerő szó, a közös sikerek és a kudarcok átélése milyen emberformáló erő, azt csak azok érzik, akik tagjai ennek a kis közösségnek.

 

 

/Kmetykó Istvánné/

 

A galériában található képek száma: 17