A Mezőberényi Városszépítő és Városvédő Egyesület szeptember közepén rajzpályázatot hirdetett alsó tagozatos általános iskolások és a nagycsoportos óvodások számára, illetve fotópályázatot felsősöknek. A beérkezett anyagokból 2025. november 5-én nyílt kiállítás az Orlai házban.
Az egyesület pályázatot az éghajlatvédelmi világnap alkalmából írta ki, ennek célja, hogy felhívja a figyelmet a klímaváltozás veszélyeire és arra, hogy a bolygó sebezhető, miközben rámutat a klímaváltozás lassításának fontosságára. A kezdeményezés – Bill McKibben író és környezetvédő kezdeményezésére – 2008-ban indult.
Dr. Burján Katalin, az egyesület elnöke köszöntőjében megfogalmazta, a környező települések „Éltető víz” címmel pályázatot írtak ki, ehhez a kezdeményezéshez csatlakozott a szervezetük. Számukra fontos a természet, ezért a nyáron öt alkalommal szervezték meg a csemetefák öntözését. Ehhez a vizet és a locsoló berendezést Dévényi Csilla tagtársuk biztosította. Mivel ezt a feladatot az önkormányzat egyedül nem tudja ellátni, eben kérik a lakosság segítségét.
Az elnök kihirdette a pályázat eredményét, az alkotók az oklevél mellé ajándékot is kaptak. Óvodások 52 rajzot küldtek be. A pályázók közül tízen kaptak arany minősítést: Balog Csenge Panni, Horváth Andor Dávid, Papp Attila, Horváth János Benjamin, Hidvégi Zsófia, Balogh Lejla Panka, Horváth Noel Nikolasz, ők valamennyien a Nefelejcs Óvodába járnak, illetve Török Tímea és Mózes Anna a Talentum Református Óvodából.
Összesen 41 pályázatot küldtek be az iskolások, arany minősítésben részesült: Kiss Leila Alicia, Veress Krisztina, Puskel-Valnerovicz Máté, Braun Sára, Török Laura, Kiss Mira, Bancsi Zoltán, Kovács Alexandra, ők a Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium, Kollégium és Általános Iskola diákjai, továbbá Kecskeméti Levente és Sonkoly Adél a Mezőberényi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolából.
Négy felső tagozatos és középiskolás pályázott fotóval: Suhajda Milla, Suhajda Polli, Mankó Hédi és Babinszki Panna, ők arany minősítést kaptak.
A tárlat megtekinthető – az intézmény nyitvatartási idejében – november 19-ig.






Tisztelt Látogató!

