A Javascript futtatási lehetőség nincs bekapcsolva böngészőjében, ezáltal az oldal korlátozottan tekinthető meg! Kérjük kapcsolja be!
Mezőberény Város - KÖRÜL-BELÜL MAGYARORSZÁGON 6. nap

KÖRÜL-BELÜL MAGYARORSZÁGON 6. nap

Nyomtatás
Létrehozva: 2021-07-21 14:33 | Szerző: PmH. Titk. | Kibocsátó: Önkormányzat

Kedd, a kerékpártúra utolsó előtti napja.

Kilométerekben, esőben, napsütésben is jelentős napokkal a hátuk mögött érkezett meg a csapat az utolsó szálláshelyre, Hartára.

 

Gyönk, Varsád és Harta településekre Siklósi István Mezőberény város polgármestere, Frei Zita a Német Nemzetiségi Önkormányzat és Frey Mihályné Pötyi a Német Hagyományápoló Egyesület tagjai is elkísérte őket, akik ezen a napon csatlakoztak hozzájuk. Mindhárman találkoztak a települések vezetőivel, képviselőivel és meglátogatták a helyi nevezetességeket. Találkoztak a helyi nemzetiségek képviselőivel is. Tiszteletükre népviseletbe öltözve fogadták őket. A mezőberényiek koszorút helyeztek el a német kitelepítések, malenkij robot emlékhelyeknél.

 

A lelkes és kitartó csapat holnap hazafelé tart, a résztvevők a késői órákban érkeznek, már ki-ki saját településre. Fogadásuk így szervezetten nem tud megtörténni, de szóban köszönet és hála nekik, hogy vállalkoztak erre a nem kis túrára, és a 300 év évfordulójának megemlékezésére szervezett első nagyszabású programját kitalálták és megvalósították.

 

Méltó módon nyitották meg az évfordulós megemlékezések sorát!

 

 

Kerékpárosok! Jó pihenést és jó egészséget Nektek!

 

Jövőre a szlovák lakta településeket érintő túrán találkozzunk!

 

 

GALÉRIA