A Független Rendészeti Panasztestület tájékoztatója
Az Országgyűlés által megválasztott Független Rendészeti Panasztestület olyan független, civil szervezet, amelynek legfontosabb feladata, hogy a Rendőrség rendészeti tevékenységét – meghatározott jogszabályi keretek között – az alkotmányos alapjogok érvényesülése szempontjából vizsgálja.
Ezért – állampolgárságától függetlenül – minden személy, akit rendőri intézkedés alá vontak, vagy akinek érdekében a szükséges rendőri intézkedést elmulasztották, vagy akivel szemben a Rendőrség kényszerítő eszközt alkalmazott és úgy érzi, hogy emiatt alapvető jogai gyakorlásában akadályozták, emberi jogait megsértették,
- az intézkedéstől, az intézkedés elmulasztásától vagy a kényszerítő eszköz alkalmazásától, illetve arról való tudomásszerzéstől számított mihamarabb, de legkésőbb 20 napon (!) belül személyesen, vagy jogi képviselője (kiskorú vagy egyébként cselekvőképtelen személy esetén törvényes képviselője) útján,
- írásban (levélben, telefaxon), illetve személyesen szóban a Testület ügyfélfogadási idejében (előzetes, telefonon történő bejelentkezés után),
- díj- és illetékmentesen (!) kérheti, hogy panaszát ne az intézkedést foganatosító rendőri szerv vezetője, hanem a Független Rendészeti Panasztestület vizsgálja ki.
A Független Rendészeti Panasztestület a panaszok kivizsgálását követően, a panasztételtől számított 90 napon belül hozza meg állásfoglalását.
A Független Rendészeti Panasztestület
- az alapvető jogot nem, illetve csak csekély mértékben sértő intézkedéssel szemben előterjesztett panaszokat az intézkedő rendőri szerv vezetőjéhez teszi át elbírálásra, de ha az ellen a panaszos előzetesen tiltakozik, az eljárást a Testület megszüntetni
- az alapvető jogot súlyosan sértő intézkedések esetén az állásfoglalását megküldi az érintett szerv kilététől függően az országos rendőrfőkapitánynak, a belső bűnmegelőzési és bűnfelderítési feladatokat ellátó szerv főigazgatójának, vagy a terrorizmust elhárító szerv főigazgatójának, aki a panaszról az állásfoglalás kézhezvételét követő 30 napon belül – közigazgatási hatósági eljárásban – dönt, ám ha véleménye a Testületétől eltér, azt köteles megindokolni.
A Testület az állásfoglalásait internetes oldalán személyazonosító adatoktól megfosztva közzéteszi, kivéve, ha az ellen a panaszos előzetesen kifejezetten tiltakozik.
A testületnek
- A rendőri tevékenység általános elvei (különösen: intézkedési kötelezettség, arányosság, azonosíthatóság, segítségnyújtási kötelezettség stb.).
- A rendőri intézkedés vagy annak elmulasztása, illetőleg törvényessége (különösen: igazoltatás, ruházat-, csomag-, jármű átvizsgálás, elfogás, előállítás, idegenrendészeti intézkedés, intézkedés magánlakásban, közlekedésrendészeti intézkedés),
- A kényszerítő eszköz alkalmazása és törvényessége (különösen: bilincs, vegyi eszköz-, sokkoló-, rendőrbot-, útzár-, testi kényszer-, csapaterő alkalmazása, tömegoszlatás, lőfegyverhasználat), tekintetében van lehetősége eljárni és az adott intézkedést, vagy cselekményt vizsgálni abból a szempontból, hogy történt-e alapjogi sérelem.
A Testület a jogszabályi felhatalmazás hiányában nem rendelkezik hatáskörrel, ezért nem jogosult:
- szabálysértéseket kivizsgálni, a kiszabott szabálysértési- és közigazgatási bírságot csökkenteni, eltörölni;
- büntetőeljárás keretében foganatosított cselekmények törvényességét elbírálni;
- kártérítést megítélni;
- az intézkedő rendőrök büntetőjogi-, szabálysértési- vagy fegyelmi felelősségét megállapítani.
Leírás | Kategória | Méret | Letöltés |
---|---|---|---|
A Független Rendészeti Panasztestület tájékoztatója | Általános | 527 Kb | |
Panasznyomtatvány | Általános | 375 Kb |