A XX. Berény Napokon is ITT és OTT!
A Gutai Búcsú után Mezőberényben a XX. Berényi Napokon is ízelítőt adott értékeiből a Mezőberényi Települési Értéktár Bizottság partnerszervezete a Mezőberényi Szlovákok Szervezete és a Berény Táncegyüttes. A Közös Értékeink ITT és OTT! Értékgyűjtő munka Gután és Mezőberényben - címmel, a nemzeti értékek és hungarikumok gyűjtésének és kutatásának, népszerűsítésének, megismertetésének, megőrzésének és gondozásának támogatására kiírt HUNG-2015 nyertes pályázata tette lehetővé, hogy az ünnepi programot színesítsék.
A városlakók, a városba érkező vendégek megismerhették a városunk gasztronómiáját, és az év közben Gután és Mezőberényben készült fotókiállítást. A találkozót a Berény Táncegyüttes egész napot betöltő néptáncbemutatóval, táncházzal, zenekari számokkal tette emlékezetessé.
Hasonlóan az előző hétvége eseményeihez mód nyílott arra, hogy apró promóciós anyagokkal kedveskedjünk és a kiskendő, a szórólap, a kiállítás fotóiból összeállított kiadvány mind emlékezetessé tegye az eseményt. Itt ünnepelte a város a Guta-Mezőberény városok 15 éves testvérvárosi kapcsolatát és Siklósi István polgármester köszönte meg a munkát. Köszönet illeti a segítségért Guta Város Önkormányzatát, képviselőit és a Szlovák Kultúra Baráti Kör vezetőségét, tagjait, a Mezőberényi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat és Szlovákok Szervezete, Berény Táncegyüttes, Color Fotóklub és mindazon segítőket, akik hozzájárultak, hogy a program a tervek szerint megvalósuljon. A pályázat eredményeképpen Guta városában a Felvidéki Értéktárhoz csatlakozva megalakult a Gutai Értéktár Bizottság és elindult az érték feltáró tevékenység tovább segítve a Gutával közös értékeinkre irányítani a figyelmet, melynek elindítását a pályázat lehetővé tette.
A közös munkát számtalan utazás, találkozó, szakmai nap, konzultáció, tanácsülésen való részvétel, különböző csoportok és magán személyek találkozói jellemezte. Erősödött a két település, a civilszervezetek tagjain túl a városlakók közötti kapcsolat is. Fotók, videók, fotókiadvány, híradások őrzik a közel egy év programját és maradandó emlékként az az 50 fotó, mely tervek szerint egyben tartva emlékeztetnek majd az ITT és OTT-ra.