A szöveg időállapota: 2012.I.1. - 2012.V.30.
Időállapot váltás: 2012.I.1. - 2012.V.30.
2012.V.31. -


28/2011. (X. 25.) önkormányzati rendelet

az épített örökség helyi értékeinek védelméről

Mezőberény Város Önkormányzat Képviselő-testülete az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 57. § (3) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 8. § (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az Alkotmány 44/A. § (1) a) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

I. Fejezet

Általános rendelkezések

Rendelet hatálya, célja

1. §

(1) E rendelet hatálya kiterjed Mezőberény város közigazgatási területén az építészeti örökség mindazon elemére, amely külön jogszabály alapján nem áll országos műemlékvédelem hatálya alatt, és amelyet Mezőberény Város Önkormányzatának Képviselő-testülete (a továbbiakban: Képviselő-testület) épített és természeti környezetének értékeként védetté nyilvánított.

(2) E rendelet célja Mezőberény város településképe és történelme szempontjából meghatározó épített értékek védelme a település építészeti örökségének, jellemző karakterének a jövő nemzedékek számára történő megóvása.

(3) Mezőberény város épített értékei - tulajdonformára tekintet nélkül - a nemzet, illetőleg a város kulturális kincseinek részei, ezért megóvásuk, fenntartásuk a jelentőségükhöz méltó használatuk és a megfelelő bemutatásuk közérdek.

A helyi építészeti örökség védettségi kategóriái

2. §

(1) Helyi egyedi védelem alá helyezhetők:

a) azok az épületek, épületrészek, épülethomlokzatok, építmények, melyek a város építészeti jellegét alapvetően meghatározzák,

b) a városi tereknek eredeti állapotukban alkotóelemét képező szobrok, közterületi tárgyak, történeti értékű fasorok és egyedi műszaki létesítmények,

c) a kertépítészeti igénnyel létrehozott történeti parkok,

d) utcakép védelem, az utcakép a meglévő beépítés olyan jellegzetessége, még fennmaradt összefüggő, vagy egységesen megjelenő része, amely karakteres helyi építészeti formavilágot mutat és védelemre, megőrzésre érdemes.

(a továbbiakban összefoglaló megnevezéssel: egyedi védendő érték),

(2) Helyi területi védelem alá helyezhetők:

a) több egyedi védendő értékből álló együttesek, melyek alkotó elemeik egyedi értékén túlmenően együttesként is értéket képviselnek vagy olyan védett és nem védett egyedi védendő értékekből álló együttesek, melyeken belül a védett objektumok értékeinek zavartalan érvényesülését is biztosítani kell.

b) a helyi egyedi védelem alatt álló ingatlanok környezetében lévő meghatározott ingatlanok,

c) a város olyan összefüggő részei, ahol az épített és természeti környezet, valamint a jellegzetes településszerkezet történelmi folyamatosságot képvisel, továbbá olyan városrész, ahol együttest alkotó mértékben találhatók értéket képviselő védendő építmények, utcák, terek, parkok.

II. Fejezet

A védelemre vonatkozó eljárás

3. §

(1) Mezőberény város belterületén valamely egyedi érték védettség alá helyezését, illetve annak megszüntetését bárki írásban kezdeményezheti Mezőberény Város Önkormányzatának Főépítészénél (a továbbiakban: települési főépítész).

(2) A kezdeményezést a települési főépítész - szükség esetén kikérve műemlékvédelmi szakértő, és muzeológus szakértő véleményét - döntéshozatalra harminc napon belül a Képviselő-testület elé terjeszti.

(3) A települési főépítészhez benyújtott kezdeményezésnek tartalmaznia kell:

a) a helyi védelemre javasolt érték megnevezését, leírását, ismertetését,

b) a védelem rövid indoklását,

c) a védendő érték (pl.: épület, vagy építmény) helyének ingatlan-nyilvántartási azonosítására vonatkozó adatait (utca, házszám, helyrajzi szám, épület, ill. telekrész megjelölését, tulajdonos, használó),

d) a védendő érték fellelhető és rendelkezésre álló felmérési terveit, korábbi építési fázisainak fellelhető archív dokumentumait,

e) a védendő terület esetében, annak pontos körülhatárolását tartalmazó adatokat,

f) a védendő érték színes fényképét,

g) a kezdeményező nevét, és címét,

h) helyszínrajzot.

(4) Az előkészítés során a védelem alá helyezendő védett értékről részletes dokumentációt kell készíteni a (3) bekezdés szerinti tartalommal, amelyhez csatolni kell az értékvizsgálat során keletkező szakvéleményeket.

(5) A helyi védettség alá helyezésről, valamint a védettség megszüntetéséről a Képviselő-testület dönt.

(6) A helyi védettség kimondásáról, megszüntetéséről az érdekeltet a települési főépítész a döntés meghozatalát követő 30 napon belül írásban értesíti.

A helyi védelem alá helyezés és a védelem nyilvántartása

4. §

(1) A települési főépítész a védettség alatt álló ingatlanok jegyzékét a helyben szokásos módon és az önkormányzat internetes portálján (www.mezobereny.hu) közzé teszi. A kezdeményezéssel kapcsolatban az érintettek 30 napon belül észrevételt tehetnek.

(2) A helyi védettség alá helyezett értékekről a települési főépítész a 4. mellékletben meghatározott tartalmú nyilvántartást vezet. A nyilvántartás nyilvános, abba bárki betekinthet.

(3) A helyi védelem alá helyezés, illetve annak megszüntetése tényét az ingatlan-nyilvántartásba be kell jegyeztetni. E bejegyzésekről a települési főépítész gondoskodik. A bejegyzés esetleges elmaradása a védettség hatályát nem érinti.

(4) A helyi védettség megszüntetése akkor kezdeményezhető, ha a védettséget alátámasztható indok már nem áll fenn, vagy ha a lefolytatott értékvizsgálati eljárás ezt támasztja alá.

(5) Ha egy helyi védettség alatt álló értéket műemléki védettség alá helyeznek, a műemléki védetté nyilvánítással egyidejűleg a helyi védettség megszűnik. Ha egy védett érték műemléki védettsége megszűnik, a települési főépítész megvizsgálja a helyi védettség alá helyezés lehetőségét.

(6) A védett értékek jegyzékét ezen rendelet 1. melléklete tartalmazza.

III. Fejezet

Önkormányzati támogatás forrása és mértéke

5. §

(1) A Képviselő-testület éves költségvetési rendeletében elkülönített forrást biztosít az 1. mellékletben felsorolt egyedi helyi védelembe vett értékeken végzendő állagmegóvó, felújítási, vagy a védettség értékét növelő átalakítási munkák támogatásához.

(2) Az egyedi helyi védelemben részesülő értékek felújítási munkáihoz vissza nem térítendő támogatás, vagy kamatmentes kölcsön pályázat útján igényelhető. Egy pályázó egy ugyanazon épületen elvégzendő azonos építési munkanemre tíz éven belül csak egyszer pályázhat.

(3) A pályázatokat a Képviselő-testülete írja ki a tárgyévi költségvetési rendelet kihirdetését követő 90 napon belül. A benyújtott pályázatokról átruházott hatáskörben a Pénzügyi-, Gazdasági Bizottság (a továbbiakban: Bizottság) dönt.

6. §

(1) A támogatás mértéke a megpályázott munkálatok költségeinek 50 %-át nem haladhatja meg. Amennyiben a megpályázott munkálatok más forrásból is részesülnek támogatásban, úgy a támogatások együttes összege nem haladhatja meg a bekerülési költség 70 %-át, azaz az épület tulajdonosának, támogatást kérőnek a bekerülési költség legalább 30 %-át saját forrásként kell vállalnia és biztosítania.

(2) A támogatás összege a támogatás odaítélését követő egy éven belül használható fel, az elvégzett munkákat és felhasznált anyagokat, termékeket igazoló számlák alapján, utólagos elszámolással. A támogatás kifizetése 300.000,-Ft-ig egy összegben, azon túl 300.000.-Ft-onként az előző felvett összeg elszámolása mellett történik.

(3) A Bizottság a beérkezett pályázatok számára és a benyújtott támogatási igényekre figyelemmel dönti el, hogy az egyes pályázóknak vissza nem térítendő támogatást, vagy kamatmentes kölcsönt nyújt, illetve a támogatottak milyen arányban kapják.

(4) Egy pályázathoz a döntéshozó bizottság által megítélhető támogatás mértéke a költségvetésben rendelkezésre álló keret 30%-át nem haladhatja meg. Ennél nagyobb összegű támogatást eseti határozattal csak a képviselő testület ítélhet meg.

IV. Fejezet

A pályázók és a pályázható munkák köre

7. §

(1) Támogatás iránti pályázatot nyújthat be jogi személy, jogi személyiség nélküli szervezet, magánszemély, vagy társasházi közösség, akinek tulajdonában vagy használatában áll a rendelet 1. melléklete szerint helyi védelembe vett egyedi védendő értékek valamelyike.

(2) Támogatás adható az érték védettségéből eredő - a rendeltetésszerű használatához szükséges fenntartás mértékét meghaladó - a védett érték megóvására irányuló, felújítási munkálatok költségeinek térítéséhez, illetve kiegészítéséhez az alábbi építési munkanemek körében:

a) tetőszerkezetek, tető héjazat, kémények felújítása, különösen indokolt szerkezeti állapot esetén cseréje.

b) az épület - legalább közterületre néző - teljes homlokzatára kiterjedő felületek, tagozatok felújítása, helyreállítása, festése.

c) az épület homlokzati nyílászáróinak, kapuzatának, kerítésének felújítása, cseréje.

d) az utcai homlokzaton meglévő épületgépészeti szerkezetek, szerelvények onnan történő áthelyezése.

e) szerkezet megerősítési és utólagos vízszigetelési munkálatok.

f) közterületre néző homlokzaton közvilágítás célját is szolgáló világító testek - kivéve világító reklámhordozó - elhelyezése.

A pályázat benyújtásának feltételei

8. §

(1) Önkormányzati támogatás iránti pályázatot a 7. § (1) bekezdés szerinti körből az egyedi védendő érték egy vagy több tulajdonosa, illetve használója nyújthat be a pályázaton részt nem vevő, de az ingatlannal érintett tulajdonosok - a pályázat benyújtásához és az építési munkálatokhoz hozzájáruló nyilatkozatával.

(2) A pályázónak igazolnia kell, hogy helyi adó, illetve fizetési hátraléka az önkormányzattal szemben nincs.

(3) A pályázónak rendelkeznie kell:

a) a pályázatban körülírt munkák elvégzéséhez jogszabályban előírt műszaki tervdokumentációval,

b) jogszabályban előírt jogerős építési engedéllyel, vagy bejelentési kötelezettség esetén a bejelentés nyilvántartásba vételét dokumentáló határozattal.

c) a munkálatokhoz tartozó költségvetéssel, vagy a munka teljes elvégzésére vonatkozó kivitelezői árajánlattal,

d) a c) pont szerint meghatározott költségfedezet minimum 50 %-ával, illetve más forrásból is támogatott munka esetén 30 % igazolt saját erővel.

A pályázat tartalma, benyújtása, elbírálása

9. §

A benyújtandó pályázatnak tartalmaznia kell:

a) a 2. melléklet szerinti adatlapot

b) 30 napnál nem régebbi tulajdoni lap másolatát,

c) az építési engedély megadásáról szóló jogerős határozatot,vagy bejelentés kötelezettség esetén a bejelentés nyilvántartásba vételét dokumentáló határozatot, az engedély, vagy bejelentési tervdokumentáció 1 példányát

d) jogszabály szerint kiviteli terv készítésére kötelezett munkálatokhoz a kiviteli tervdokumentáció 1 példányát,

e) a tervezett felújítási munkálatokra vonatkozó költségvetést vagy kivitelezői árajánlatot,

f) a felújítandó épület vagy épületrész állapotát bemutató színes fotókat,

g) az érintett tulajdonosok hozzájáruló nyilatkozatát,

h) nyilatkozatot az önerő meglétéről,

i) nemleges igazolást az önkormányzati tartozásról.

Pénzügyi rendelkezések

10. §

(1) A támogatás kifizetésének módjáról, a felhasználásról és a vállalt teljesítés garanciális feltételeiről, illetve kamatmentes kölcsön folyósításának feltételeiről, visszafizetésének módjáról és összegéről a támogatás felhasználásának határidejéről, az ellenőrzés módjáról a támogató és támogatott megállapodást kötnek a 3. melléklet szerinti támogatási szerződéssel. A támogatási szerződést a Polgármester köti meg a támogatottal.

(2) A kamatmentes kölcsönt, az épületen végzett munka befejezésétől számított 6 hónapon belül kell elkezdeni törleszteni, a visszafizetés ideje 2 évnél hosszabb időtartamú nem lehet. A visszatérítendő támogatás havi törlesztő részlete nem lehet havi 5.000.-Ft-nál kevesebb. Az esedékes törlesztő részlet teljesítései határidejének elmulasztása esetén, a kölcsön hátra lévő összege egyszerre válik esedékessé, a Ptk szerinti késedelmi kamatokkal együtt.

(3) A pályázaton elnyert támogatás első részletét a pályázó az építési munka az építésügyi hatóságnál történő bejelentéssel egyidejű megkezdésekor igényelheti. A támogatás igénybevételének feltétele az (1) bekezdés szerinti megállapodás megkötése, melyben a tulajdonosok hozzájárulnak, hogy a támogatás összegének erejéig Mezőberény Város Önkormányzata javára, az ingatlan nyilvántartásba jelzálogjog kerüljön bejegyezésre a támogatott ingatlanra. A támogatott munka elvégzése után a támogatott köteles a munka elvégzéséről az elszámolást benyújtani, melyhez a (4) bekezdés szerinti igazolást is csatolni kell, az elszámolás elfogadását követő 30 munkanapon belül a polgármester intézkedik a jelzálogjog törléséről.

(4) Az elnyert támogatás pályázat szerinti felhasználását a tervezett munkaterv szerinti és megfelelő minőségben történt elvégzését a munka befejezését követően a pályázat kiírója által kijelölt szakember igazolja, aki az építési munka végzésének ideje alatt jogosult azt ellenőrizni és jegyzőkönyvben észrevételeit megtenni.

(5) Amennyiben a támogatott munka a szerződésben meghatározott határideig nem, vagy nem elfogadható minőségben valósul meg, a támogatásban részesülő a felvett teljes összeget köteles a mulasztás megállapítását követő 30 napon belül a támogatás felvételének időpontjától - a Ptk. 301. § szerint - számított kamattal növelve visszafizetni.

(6) Az önkormányzat a bejegyzett jelzálogjogát mindaddig fenntartja, míg a támogatott a (2) bekezdés, valamint a megkötött szerződés szerint nem teljesít, vagy a visszafizetési kötelezettségének nem tesz eleget.

Szabálysértési rendelkezések

11. §

Aki a helyi védettség alá helyezett értéket megsemmisíti, megrongálja, amennyiben cselekménye súlyosabb elbírálás alá nem esik- szabálysértést követ el, és 50.000,- Ft-ig terjedhető pénzbírsággal sújtható.

V. Fejezet

Záró rendelkezés

Hatályba léptető rendelkezés

12. §

E rendelet 2012. január 1-jén lép hatályba.

Hatályon kívül helyező rendelkezés

13. §

E rendelet hatálybalépésével egyidejűleg hatályát veszti az épített örökség helyi értékeinek védelmével összefüggő szabályokról és önkormányzati támogatásról szóló 14/1997.(IV. 21.) MÖK számú rendelet, valamint az azt módosító 38/2006./XI. 21/, 10/2008. (IV. 1.), valamint 15/2009.(VI. 30.) MÖK számú rendeletek.

Záradék az Uniós jogszabályokkal való összhangról

14. §

A Rendelet a Magyar Köztársaság és az Európai Közösségek és azok tagállamai között társulás létesítéséről szóló, Brüsszelben, 1991. december 16-án aláírt Európai Megállapodás tárgykörében, a megállapodást kihirdető 1994. évi I. törvény 3. §-ával összhangban az Európai Közösségeknek a jogszabályaival összeegyeztethető szabályozást tartalmaz.

1. számú melléklet
Helyi védettség alatt álló egyedi értékek
Egyházi épületek:
sorszám épület címe, megnevezése helyrajzi száma
1 Csabai út 2.sz. Református Egyházközség Gyülekezeti Otthon 148
2 Fő út 25. sz. alatti Katolikus Templom 3527
3 Fő u. 23 sz. Katolikus Plébánia 3534
4 Kálvin tér 9 sz. alatti Református Egyházközség régi épület 1162/1
5 Kossuth tér 6 sz. alatti I. Kerületi (német) Evangélikus Egyházközség parókia épület 983
6 Luther tér 3 sz. alatti II. Kerületi (szlovák) Evangélikus Egyházközség parókia épület 2411
7 Luther tér 3 sz. alatti II. Kerületi (szlovák) Evangélikus Egyházközség magtár épület 2411
8 Thököly u. 2.sz. (szlovák temető) Hegedűs kápolna 1723
Középületek:
1 Deák F. u. 1. sz. alatti épület 1257
2 Fö út 4. sz. alatti Városi Könyvtár 993
3 Kálvin u.3. sz. alatti Kisgazda Párt kultúrház (volt Magyar Kaszinó) 872
4 Kossuth tér 1. sz. alatti Városháza 1/1
5 Kossuth tér 11. sz. alatti Berény Szálló 1007
6 Külterület:Ókerti Klebelsberg-féle iskola 0410/12
7 Széchenyi u. 1. sz. alatti volt Hanzély-ház 1011
8 Tessedik Sámuel tér 1. sz. Zeneiskola (volt Mezőgazdasági Szakiskola) 3384
9 Tessedik Sámuel tér 1. sz. Műhely épület 3385
10 Vasút u. 42. sz. Vasútállomás épülete 684/5
Ipari épületek
1 Csabai út 60/a. sz. alatti volt Bacsó-féle malom épület 644
2 Vasút u. 38. sz. alatti volt Kiss-féle malom épület 813
3 Vasút u. 41. sz. alatti TÜZÉP (volt áramfejlesztő épület) 787
Mezőgazdasági épületek
1 Luther Márton u. 10. sz. alatti magtár 1250
2 Kereki u. 73-75. sz. alatti volt uradalmi bikaistálló 3775/25
Egyéb épületek, berendezések
1 Külterület ( Kereki) Hacskó tanya 0123/1
2 Külterület: Vogel kastély 0380/11
3 Külterület: Ókerti Pince-helytörténeti értékű pincemaradvány 0406/15
4 Luther Márton u. 1. sz. alatti Muzeális értékű gyógyszertári berendezés 1026
5 Sporttelepi lelátó Sport utca 1. 3717 hrsz.
Lakóépületek
1 Árpád u. 5. sz. alatti lakóház 1244
2 Árpád u. 7. sz. alatti lakóház 1243
3 Árpád u. 12. sz. alatti lakóház 1113/1
4 Deák F. u. 2. sz. alatti lakóház 1255
5 Deák F. u. 79. sz. alatti népi klasszicista lakóépület 825
6 Fürjes 1sz. alatti lakóház 3811
7 Gyomai út 8. sz. alatti lakóház 1030
8 Gyomai út 12. sz. alatti lakóház 1068/2
9 Gyomai út 25. sz. alatti Maász Ádám építőmester lakóháza 2163
10 Hunyadi u. 1. sz. alatti lakóház 2375
11 Hunyadi u. 18. sz. alatti előtornácos szlovák lakóház 2190
12 Kálvin tér 4. sz. alatti lakóház 141
13 Korona u. 5. sz. alatti lakóház 2455
14 Mátyás király u. 36. sz. alatti lakóház 1392
15 Madarász u. 21. sz. alatti előtornácos, oromfalas lakóház 2195
16 Madarász u. 63. sz. alatti ulicskás ház 2256
17 Madarász u. 90.sz. alatti ulicskás ház 2059
18 Puskin u. 3. sz. alatti lakóház 1104
19 Puskin u. 12. sz. alatti lakóház 968
20 Puskin u. 17. sz. alatti lakóház 1118
21 Puskin u. 22. sz. alatti lakóház 963
22 Zrinyi sugárút 43. sz. alatti lakóház Petőfi homlokzatdísszel 2003
Köztéri alkotások:
1 világháborús emlékmű Kossuth tér 991/2
2 Népek barátsága szobor (Három Grácia) Kossuth tér 991/4
3 Petőfi emlékmű Kettős-Körös part 90
Utcaképvédelem
utca házszám helyrajziszám
1 Petőfi Sándor utca 4 3
2 Petőfi Sándor utca 6 4/1
3 Petőfi Sándor utca 8 5
4 Petőfi Sándor utca 10 12
5 Petőfi Sándor utca 12 13
6 Petőfi Sándor utca 14 14
7 Petőfi Sándor utca 16 14
8 Petőfi Sándor utca 18 16
9 Petőfi Sándor utca 20 17
10 Petőfi Sándor utca 22 18
11 Petőfi Sándor utca 22/a 19
12 Petőfi Sándor utca 24 20
13 Vadász utca 2 21/1
14 Petőfi Sándor utca 26 106/2
15 Petőfi Sándor utca 28 107
16 Petőfi Sándor utca 30 108
17 Petőfi Sándor utca 32 109
18 Petőfi Sándor utca 34 112
19 Petőfi Sándor utca 44 121
20 Petőfi Sándor utca 46 124
21 Petőfi Sándor utca 48 125
22 Petőfi Sándor utca 54 134
23 Petőfi Sándor utca 5 976/2
24 Petőfi Sándor utca 7-9 973
25 Petőfi Sándor utca 11 972
26 Petőfi Sándor utca 11/a 962/4
27 Petőfi Sándor utca 13-15 962/3
28 Petőfi Sándor utca 17-19 961
29 Petőfi Sándor utca 21 958
30 Petőfi Sándor utca 23 957
31 Petőfi Sándor utca 25 952
32 Petőfi Sándor utca 27 949
33 Petőfi Sándor utca 29 946
34 Petőfi Sándor utca 31 940, 941
35 Petőfi Sándor utca 33 939
36 Petőfi Sándor utca 33/a 938
37 Petőfi Sándor utca 35 935
38 Petőfi Sándor utca 37 933
39 Petőfi Sándor utca 39 932
40 Petőfi Sándor utca 41 928
41 Petőfi Sándor utca 43 927
42 Petőfi Sándor utca 45 924
43 Petőfi Sándor utca 47 923
utca házszám helyrajziszám
1 Fő út 8 2423
2 Fő út 10 2422
3 Fő út 12 2421
4 Fő út 14 2420
5 Fő út 16 2419
6 Fő út 18 2417
7 Fő út 20 2416
Jelmagyarázat:
Kiemelt ( félkövér) házszám: Utcakép szempontjából meghatározó épületek
Normál házszám: HÉSZ-ben meghatározott szomszédsági épületek
Helyi értékvédelmi terület
A HÉSZ-ben meghatározott lehatárolásokkal kijelölt területek

2. számú melléklet

ADATLAP

Mezőberény Város épített örökségének helyi védelme támogatására kiírt pályázat benyújtásához


A tulajdonos adatai:

Neve: …………………………………………………………………………...

Lakcíme: …………………………………………………………………………...

Postacíme: …………………………………………………………………………...

Jogállása:*  jogi személyiségű szervezet

 jogi személyiség nélküli szervezet

 magánszemély

 egyéb jogállású pályázó, éspedig: …………………………….

…………………………………………………………………

2. A védett érték adatai:

Megnevezése: …………………………………………………………………………..

Elhelyezkedése: ………………………………………………………………………….

Helyrajzi száma: …………………………………………………………………………..
A védelem kategóriája: egyedi védelem területi védelem
A védett érték funkciója:*






egylakásos lakóépület
többlakásos lakóépület
közösségi épület
gazdasági épület
egyéb épület
köztér alkotóeleme
történeti park
egyéb építmény:……….…………. ...………………………………..........
……………………………….............
   

épületegyüttes
utcakép védelem
védelem alatt álló környezet
történelmi településszerkezet
egyéb létesítmény: ……….…………. ...………………………………..............
……………………………….................
………………………………………….

3. A támogatással megvalósuló munkálatok megnevezése:*

 épület tartószerkezetet érintő felújítása

 épület tetőszerkezetek, tető héjazat, kémények felújítása, indokolt szerkezeti állapot esetén cseréje.

 az épület - legalább közterületre néző - teljes homlokzatára kiterjedő felületek, tagozatok felújítása, helyreállítása, festése.

 az épület homlokzati nyílászáróinak, kapuzatának felújítása, cseréje.

 az épület utcai homlokzaton meglévő épületgépészeti szerkezetek, szerelvények áthelyezése.

 utólagos vízszigetelési munkálatok.

 közterületre néző homlokzaton közvilágítás célját is szolgáló világító testek elhelyezése.

 egyéb munkálatok:………… ………………………………………………………………..

………………………………………………………………………………………………

4. A megpályázott támogatás mértéke: ...…………………………………………. Ft

5. Mellékletek felsorolása:*

 30 napnál nem régebbi tulajdoni lap másolat

 jogerős építési engedély határozat

 építési engedély tervdokumentáció 1 pl

 jogszabály által előírt esetben kiviteli terv dokumentáció 1 pl

 a tervezett munkákra vonatkozó költségvetés, vagy kivitelezői árajánlat

 a felújítandó objektum állapotát bemutató színes fotók

 az érintett tulajdonosok hozzájáruló nyilatkozata

 nyilatkozat az önerő meglétéről

 nemleges igazolás az önkormányzati tartozásról

Mezőberény, 20………………

………………………………………..

pályázó aláírása

* a kívánt szövegrész előtti -be „x” jelet kell tenni

3. számú melléklet

Támogatási szerződés

a Helyi örökségvédelmi Alapból pályázat útján elnyert támogatáshoz

amely létrejött Mezőberény Város Önkormányzata (székhelye: 5650 Mezőberény Kossuth tér 1.) képviseli Siklósi István polgármester, mint támogató, (továbbiakban: „Támogató”)

másrészről a(z) ………………………………………….., mint pályázó címe: …………………………, képviseletében eljár: ………………………………………………., (továbbiakban: „Támogatott”) között az alábbiak szerint:

1.) Mezőberény Város Önkormányzatának költségvetésében e célra elkülönített forrásából támogatás elnyerésére kiírt 20…. évi pályázati felhívására, a Polgármesteri Hivatalnál (továbbiakban: Hivatal) ………………………………………. számon iktatott pályázatra vonatkozóan a Támogató ………………………..….. számú határozatával ……………………… Ft, azaz ………………………………………… forint összegű támogatást nyújt a Támogatott részére, amely ………. ,- Ft vissza nem térítendő, és/vagy ………….,-Ft kamatmentes visszatérítendő támogatás1.

2.) A támogatás kizárólag a pályázatban meghatározott alábbi célokra fordítható.

…………………………………………………………………………………………………...

…………………………………………………………………………………………………..

…………………………………………………………………………………………………

A támogatás összegét a Támogatott a fentiekben meghatározott céltól eltérően nem használhatja fel. A pályázati céllal összefüggésben sem fordítható a támogatás összege bármilyen adó , illeték vagy közteher tartozás kiegyenlítésére.

3. A Támogatott kijelenti, hogy

· 60 (hatvan) napon túl lejárt és ki nem egyenlített köztartozása (adó-, vám-, valamint TB járulék tartozása) nincs,

· az államháztartás alrendszereiből folyósított támogatásból eredő lejárt és ki nem egyenlített fizetési kötelezettsége nincs,

4. A kifizetés pénzátutalással történik a Támogatott ………………………………. számú ……………………………………………………………… pénzintézetnél vezetett számlájára, melyet a Támogató a Támogatott által aláírt szerződés, és ……………. rendeletben foglaltaknak megfelelően folyósít.

5. Az elszámolás rendje:

A támogatás az odaítélését követő egy éven belül használható fel. Az elvégzett munkákat és felhasznált anyagokat, termékeket igazoló számlák benyújtása után, azok ellenőrzését követően, a helyszíni ellenőrzés megtartása után 8 napon belül kerülnek kifizetésre. A támogatás kifizetés 300.000,- Ft-ig egy összegben, azontúl 300.000,- Ft-ként lehetséges.

A támogatott a támogatás felhasználásáról a tárgyi munka befejeztével 60 napon belül el kell számolni. Amennyiben építési engedélyköteles munkát végeztek, úgy az építésügyi hatóság engedélyét csatolni kell az elszámoláshoz.

A kamatmentes kölcsönt a támogatott munka befejezése után 6 hónapon belül el kell kezdeni törleszteni. A törlesztő részlet mértéke: …………

A kölcsön visszafizetésére meghatározott határidő: ………….

A kivitelezés során felmerülő többletköltség a Támogatottat terheli.

6. A támogatás a mindenkor hatályos közbeszerzési törvény és az ÁFA törvény szabályai szerint használható fel.

7. Támogatottal való kapcsolattartást, a támogatott cél megvalósítása előkészítésének, lebonyolításának és teljesítésének folyamatos ellenőrzését, valamint minden, a jelen szerződésből fakadó vagy azzal összefüggésben szükségessé váló operatív ügyintézést és lebonyolítási feladatot, valamint a támogatás folyósításának előkészítését Mezőberény Város Polgármesteri Hivatala végzi.

8. A Támogatott súlyos szerződésszegése esetén a Támogató jogosult a szerződést azonnali hatállyal felmondani (rendkívüli felmondás). Ebben az esetben a Támogatott köteles a támogatás teljes összegét (az átutalás napjától számított jegybanki alapkamat kétszeresének megfelelő kötbérrel növelten) az Önkormányzat …………………….. számú számlájára, a felmondást követő 5 banki napon belül visszafizetni. Súlyos szerződésszegésnek minősül különösen:

a.) a támogatás összegének e szerződésben foglaltaktól eltérő felhasználása,

b.) valótlan adatok, tények, körülmények közlése,

c.) az elszámolási kötelezettség megszegése,

d.) az ellenőrzés akadályoztatása,

e.) a jogszabályok, szakmai követelmények, nyilvántartási kötelezettségek, valamint - ismételt felszólítást követően - a szerződés szerinti tájékoztatási kötelezettségek megszegése.

A Támogatott szerződésszegése esetén legfeljebb öt évre kizárható a pályázaton való részvételből.

9. A Támogatott a Támogató súlyos szerződésszegése esetén jogosult a szerződést azonnali hatállyal felmondani (rendkívüli felmondás). A Támogató szerződésszegést követ el, ha a támogatás megfizetését jogos ok nélkül megtagadja. A Támogatott ebben az esetben követelheti a rendkívüli felmondás napjától a szerződésben megállapított időtartamra számított támogatási összeg törvényes kamattal növelt összegét.

10. Amennyiben a Támogatott - neki fel nem róható okból - nem tudja teljesíteni jelen megállapodásban foglalt kötelezettségeit, erről haladéktalanul köteles a Támogatót értesíteni, és ezzel egy időben írásban benyújthat határidő módosítási kérelmet, melyet 60 napon belül a Támogató elbírál.

11. A Támogatott jelen megállapodás aláírásával tudomásul veszi, hogy

a.) az Állami Számvevőszék vizsgálhatja a támogatás felhasználását, jelen megállapodást és a támogatás felhasználása során keletkező további megállapodásokat;

b) az államháztartási törvény 15/A. §-ából fakadó kötelezettségének eleget téve, jelen megállapodás közérdekű adatait (támogatott neve, támogatás célja, összege, a támogatott program időpontja, helyszíne) közzéteszi az Önkormányzat internetes portálján (www.mezobereny.hu),

c) a Ptk. 81. § (3) bekezdése értelmében nem minősül üzleti titoknak a támogatás felhasználásával kapcsolatos adat, valamint az az adat, amelynek megismerését, vagy nyilvánosságra hozatalát külön törvény közérdekből elrendeli;

d) kérésre a Támogatott a jelen jogviszonnyal összefüggő, és a Ptk. 81. § (4) bekezdése alapján közérdekből nyilvánosnak minősülő adatokra vonatkozóan köteles tájékoztatást adni,

e) a támogatott a szerződés aláírásával hozzájárul ahhoz, hogy a támogatás mértékének erejéig az ingatlan-nyilvántartásban Mezőberény Város Önkormányzata javára jelzálogjog kerüljön bejegyzésre a támogatási szerződésben meghatározott kölcsön visszafizetésének időpontjáig.

12. A megállapodásban nem szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyv rendelkezéseit kell irányadónak tekinteni. Jogvita esetére a szerződő felek a Békési Városi Bíróság kizárólagos illetékességét kötik ki.

Jelen támogatási szerződés az aláírás napján lép hatályba.

13. A Felek a jelen megállapodásban foglalt feltételekkel egyetértenek, azokat közösen értelmezték, és a megállapodást, mint akaratukkal mindenben megegyezőt, cégszerűen jóváhagyólag aláírták.

Mezőberény, 20…... év ……………. hó ……….. nap

…………………..………… …………………………….

Támogatott Támogató

4. számú melléklet

NYILVÁNTARTÁSI LAP

Mezőberény Város helyi védelem alá helyezett épített örökségéről

1. A védett érték adatai:

Elhelyezkedése: ………………………………………………………………………….

………………………………………………………………………….

Helyrajzi száma: ………………………………………………………………………….

Önkormányzati határozat száma a védetté nyilvánításról:………………………………..
A védelem kategóriája: egyedi védelem területi védelem
A védett érték funkciója:*








egylakásos lakóépület
többlakásos lakóépület
közösségi épület
gazdasági épület
egyéb épület
köztér alkotóeleme
történeti park
egyéb építmény, éspedig …………. ...………………………………..........
……………………………….............







épületegyüttes
védelem alatt álló környezet
történelmi településszerkezet
egyéb létesítmény, éspedig...……………………………
……………………………….............
………………………………………
A védett épített érték rövid leírása:
…………………………………………………………………………………
…………………………………………………………………………………
…………………………………………………………………………………
…………………………………………………………………………………
…………………………………………………………………………………
…………………………………………………………………………………

A tulajdonos adatai:

Neve: …………………………………………………………………………...

Lakcíme: …………………………………………………………………………...

Postacíme: …………………………………………………………………………...

Jogállása:*  jogi személyiségű szervezet

 jogi személyiség nélküli szervezet

 magánszemély

 egyéb jogállású pályázó, éspedig: …………………………….

…………………………………………………………………

3. A védett érték dokumentumai:**

 A védett érték részletes leírása

 Történeti leírás

 Fotódokumentáció

 Műszaki leírás a védett érték állapotáról

 Felmérési terv

 Igénybevett támogatás önkormányzati határozata

 Igénybevett támogatás elszámolás igazolása

* a kívánt szövegrész előtti -be „x” jelet kell tenni

** a felsorolt és rendelkezésre álló dokumentumok a nyilvántartási lap mellékletét képezik


1
a nem kívánt rész törlendő